F1: Lauda és Verstappen a végén együtt megy pszichiáterhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.17. 14:14
Max Verstappent megint megtalálta egy korábbi F1-es világbajnok. A versenyekre a Mercedes elöljárójaként utazó Niki Lauda már szeptember elején, az elsők között osztotta ki a hollandot, de amíg, mondjuk, Jacques Villeneuve-vel lezárult a vita, a háromszoros világbajnok osztrákkal Szingapúrban is folytatódik az adok-kapok.

Verstappena Belga Nagydíj után került össztűz alá, az Olasz Nagydíj hétvégéjén azt mondta róla Niki Lauda, hogy pszichiáterre lenne szüksége.

A napokban azt válaszolta Verstappen, hogy „ha nekem pszichiáterhez kell mennem, akkor jöjjön velem!”

Lauda most reagált az olasz Skynak adott interjújában.

„Együtt menjünk? Menjünk együtt! Aztán majd a doki eldönti, melyikünk maradjon ott tovább – mondta Lauda, aztán megint elmondta, amit már korábban is többen részleteztek. – Max elképesztően jó versenyző, de van egy határ, amit egyszerűen nem léphet át a pályán. Jó lenne, ha valaki ezt elmagyarázná neki. Max nagyon fiatal, de tehetséges is, és az F1-ben inkább az utóbbi számít.”

Legfrissebb hírek

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
15 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
12 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
12 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
14 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
16 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
18 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
19 órája
Ezek is érdekelhetik