F1: Latifi cáfolta a menesztéséről szóló pletykákat

Vágólapra másolva!
2022.06.13. 11:46
null
Latifi úgy készül, hogy az év végéig övé az egyik Williams (Fotó: AFP)
Az Azeri Nagydíj után maga az érintett, Nicolas Latifi cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint már a Brit Nagydíj előtt lecserélné őt a Williams az F2-es bajnok Oscar Piastrira.

Nicolas Latifi idei eredményei egyelőre elmaradnak a várakozásoktól, Mick Schumacher mellett ő az egyetlen, aki nem szerzett még pontot az állandó pilóták közül, ráadásul csapatának rendre súlyos anyagi károkat okozva töri össze az autóját. Ezért sem lehet meglepő, hogy már a monacói verseny után arról szóltak a pletykák, hogy Latifinek lassan „lefő a kávé”, és a Williams a Brit Nagydíjtól már az ausztrál Oscar Piastrit szerepelteti a helyén.

„Tudom, hogy az idény végéig én vezetem a Williamst, így nincs miről beszélni, nincs mit hozzáfűznöm” – jelentette ki határozottan a kanadai versenyző.

Piastri egyébként 2020-ban az F3-ban, tavaly pedig egy osztállyal magasabban, az F2-ben szerzett bajnoki címet, és jelenleg az Alpine és a McLaren tesztpilótája is.

Latifi cáfolata egyébként csak arra vonatkozik, hogy idény közben nem menesztik, ami azt jelenti, hogy ettől függetlenül még könnyen előfordulhat, hogy Piastri valójában a 2023-as idényben már a Williams versenyzője lesz.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik