F1: a Kínai Nagydíj helyett Imola ugrik be 2022-ben – sajtóhír

SZ. R.SZ. R.
2021.10.15. 14:33
null
Imola jövőre is vendégül látja az F1-es mezőnyt és az olasz rajongókat (Fotó: AFP)
A BBC beszámolója szerint kimaradhat a 2022-es F1-es versenynaptárból a Kínai Nagydíj, amelyet sem 2020-ban, sem 2021-ben nem rendeztek meg a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet következtében.

Az angol lap arról számol be, hogy a verseny tulajdonosai pénteken jelentik be a 2022-es versenynaptárat, azonban a Kínai Nagydíj helyét az Emilia Romagna-i Nagydíj fogja átvenni, amelyet április 24-én rendezhetnek.

Kínával szemben az elmúlt két évben kimaradó Ausztrál, Kanadai, Szingapúri és Japán Nagydíj is visszakerül a programba, azonban az idény ismét Bahreinben kezdődhet március 20-án, valamint Abu-dzabiban fejeződhet be november 20-án. Ez azt jelenti, hogy az ideivel szemben három héttel korábban érhet véget a sorozat, amelynek oka az, hogy elkerüljék az ütközést a katari labdarúgó-világbajnoksággal, amelyre november 21. és december 18. kerül sor.

A visszatérők mellett új futamot is köszönthetünk majd, hiszen az Egyesült Államokban Texasban és Miamiban is rendeznek majd versenyt annak reményében, hogy Amerikában is nőni fog az F1 népszerűsége.

Az F1 vezetősége a futamok mellett tárgyal az FIA-val, és a csapatokkal is arról, hogy növeljék a sprint futamok számát. A legfrissebb értesülések szerint jelenleg arról állapodtak meg a felek, hogy hat sprint verseny lesz a következő évben, azonban a tárgyalások még mindig zajlanak. Ráadásul a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari is felszólalt az ügy ellen, hiszen túl sok plusz költséget jelent az, hogy nem egy, hanem két verseny van egy hétvégén.

A szervezők azt még nem határozták meg, hogy mely futamokon lesz sprintverseny is.

A tervezett naptár szerint a Magyar Nagydíjra július 31-én kerül sor.

A 2022-es F1-es idény tervezett versenynaptára a BBC szerint
március 20.:
Bahreini Nagydíj, Szahír
március 27.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
április 10.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
április 24.: Emilia Romagna-i Nagydíj, Imola
május 8.: Miami Nagydíj
május 22.: Spanyol Nagydíj, Montmelo
május 29.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
június 12.: Azeri Nagydíj, Baki
június 19.: Kanadai Nagydíj, Montreal
július 3.: Brit Nagydíj, Silverstone
július 10.: Osztrák Nagydíj, Red Bull Ring
július 24.: Francia Nagydíj, Le Castellet
július 31.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
augusztus 28.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 4.: Holland Nagydíj, Zandvoort
szeptember 11.: Olasz Nagydíj, Monza
szeptember 25.: Orosz Nagydíj, Szocsi
október 2.: Szingapúri Nagydíj
október 9.: Japán Nagydíj, Szuzuka
október 23.: Amerikai Nagydíj, Austin
október 30.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
november 13.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
november 20.: Abu-dzabi Nagydíj

Legfrissebb hírek

Száz éve született Jack Brabham, aki saját építésű autójával lett F1-es világbajnok

Népsport
2026.04.02. 10:00

Verstappen nélkül tesztel a Red Bull; a Ferrari többször is pályára hajt az F1-es kényszerszünetben

F1
2026.03.31. 16:24

A győztes sosem fog beszélni róla, de az idei F1 javításra szorul

F1
2026.03.31. 14:29

„Egy kör különbség, és valószínűleg nyertem volna” – Russellt frusztrálja a Japán Nagydíj alakulása

F1
2026.03.29. 16:23

Verstappen komolyan fontolgatja, hogy befejezi az F1-es pályafutását

F1
2026.03.29. 14:56

„Figyelmeztettük az FIA-t” – a versenyzők változtatást követelnek Bearman óriási bukása után

F1
2026.03.29. 13:26

Antonelli az újabb sikerrel a pontverseny élén! Russell leszorult a dobogóról Szuzukában

F1
2026.03.29. 09:00

„Rendkívül frusztráló” – Leclerc kifakadt a szuzukai időmérő után

F1
2026.03.28. 16:30
Ezek is érdekelhetik