F1: kiderült, mibe kerültek idén a Ferrari autótörései

2021.08.10. 18:43
null
Sokba került a hungaroringi baleset is (Fotó: Földi Imre)
A Ferrari Formula–1-es csapatát vezető Mattia Binotto a Red Bull vezetőivel karöltve a Magyar Nagydíj után arról beszélt, hogy nem esne nekik rosszul, ha az FIA valamilyen módon megtérítené a csapatok számára a balesetek után keletkező töréskárokat. Ez főképpen azért érthető igény az olasz istálló részéről, mert idén eddig nagyjából 2.5 millió eurónak megfelelő összegbe kerültek a balesetek.

 

„Az évnyitó Bahreini és a Magyar Nagydíj között több mint két és fél millió eurót kellett költenünk a balesetek miatti károk elhárítására, és még csak az idény felénél járunk. Ebben persze benne vannak a „saját hibás” balesetek is, de azok is, amelyeknél önhibánkon kívül kerültünk slamasztikába” – fogalmazott Mattia Binotto csapatvezető, majd kifejtette, nem biztos, hogy a jelenlegi rendszer maradéktalanul igazságos.

„Ha van egy olyan baleset, aminél egyértelműen tudjuk, ki a felelős, nekünk meg önhibánkon kívül keletkezik jelentős kárunk, akkor azt az összeget ki lehetne venni a költségplafon alól. Persze, mi is készültünk az előzetes költségvetésünkben az ilyen esetekre, de azért talán mégis az lenne a fair, ha ezek nem tartoznának a sapka alá” – magyarázta Binotto, szót ejtve arról is, hogy bízik benne, erről a jövőben tárgyalhatnak majd a szabályalkotókkal.

Az olasz istálló vezetője azt is elmondta, hogy a 2.5 millió euróban már benne van a Magyar Nagydíjon elszenvedett balesetek javítási költsége is.

Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
8 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
10 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
15 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
17 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
18 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2026.11.01. 23:30