F1: így sem szidta még Ecclestone a versenyzőket

Vágólapra másolva!
2016.04.04. 17:22
Sebastian Vettel szerint a Bernie Ecclestone és Jean Todt által erőltetett új időmérős szabálytervezet az utolsó lépés lenne afelé, hogy cirkusszá tegyék a Formula–1-et. Ecclestone-nak elege van abból, hogy a pilóták nyilatkoznak az időmérőről, érdekesen minősítette a versenyzőket.

Todt és Ecclestone vasárnap Bahreinben találkozott az F1-es csapatvezetőkkel, és az időmérő megoldásáról tárgyaltak. Az első kiszivárgó hírek szerint három lehetőség maradt, de a tavalyi és az idén eddig látott sincs köztük, de később kiderült, hogy csütörtökön két opció közül választanak a szabályalkotók.

Az egyik, hogy marad az első két futamon látott rendszer. A másik, hogy a tavalyihoz hasonló szisztémát alkalmaznak, azaz három szakaszból áll a kvalifikációs, és az első kettő végén kiesik valamennyi (hat vagy hét) pilóta. Ám ezúttal a szakaszban megtett két leggyorsabb mért kör összeredménye rangsorolná a pilótákat, s ugyanez lenne a helyzet a harmadik szakaszban is.

Bár ezzel kisebb esélyük lenne a bravúrra a kiscsapatok pilótáinak, és kiszámíthatóbb lenne az időmérő a korábbinál, Sebastian Vettelnek éppen az nem tetszik, hogy a véletlen faktort akarják erőltetni.

„Na, ez már tényleg cirkusz lesz. Jó az ötlet, ha a véletlenszerűséget erőltetik. Jobb lenne, ha a teljesítmény számítana. Ez az ötlet sz.r” – mondta Vettel, akivel szemben Jenson Button lelkesebb volt.

„Adjunk neki egy esélyt, most csak ennyit mondhatok. Jobb, mint a mostani. Ennél minden jobb. Még az is, ha az egyik szemünket lehunyva kellene a mért kört megtennünk” – mondta a McLaren pilótája.

Bernie Ecclestone-nak elege van a pilóták megszólalásaiból.

„A versenyzőket csak egy érdekli, hogy a lehető legtöbb pénzt kivegyék ebből a sportból. Még egy pilótát sem láttam, aki pénzt fektetett volna az F1-be, vagy egyáltalán kifizette volna a számlát, ha velem vacsorázott. Azt sem lenne szabad hagyni, hogy megszólaljanak. Csak üljenek az autóba, és vezessenek” – mondta Ecclestone, aki korábban azt hiányolta, hogy a versenyzők szabadon nyilatkozzanak. Az sem mellékes, hogy sokan épp benne látják azt, akit legfőképpen a pénz érdekel…

 

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
1 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
2 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
4 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
6 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
8 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
8 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
9 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik