F1: Hamiltont rendszeresen dorgálják a szponzorok miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.17. 08:51
Bár a Mercedes-istálló nyilvánosan nem ítéli el Lewis Hamilton laza életstílusát, az F1-es team jogi osztályának sokszor rá kell szólnia a háromszoros világbajnokra, aki egyes megnyilvánulásaival magára haragítja a csapat szponzorait. 

A Mercedest két ruházati cég támogatja, a Puma és a Hugo Boss. E két vállalat elvárja, hogy Hamilton a nyilvános eseményeken a márkát képviselje, és sokszor csalódik.

„Állandóan figyeljük Lewist. Minden versenyhétvégén küldenem kell neki egy-két megrovó üzenetet, mert például a Louis Vuitton sárga rövidnadrágjában érkezik a paddockba a Puma helyett, amit viselnie kellene” – árulta el egy londoni egyetemi konzultáción Caroline McGrory, a Mercedes-istálló kereskedelmi és jogi igazgatója.

A hölgy elárulta, hogy a Hugo Boss illetékesei rendszeresen méltatlankodva hívják, mert Hamilton a közösségi oldalakon tömegével posztol képeket a márka riválisainak eseményeiről, amelyeken gyakran részt vesz.

„Miért megy el az Alexander McQueen showjára? Szabad idejében azt tesz, amit akar. Ugyanakkor vigyázni kell, ezért megkérem, kevesebb képet posztoljon, és ha úgy alakul, néha mondjon egy-két szép szót a Hugo Bossról” – mondta McGrory.

Hozzátette, Hamiltont az is ösztönözheti szponzorpukkasztó megnyilvánulásaira, hogy a csapat ruházati cégekkel kötött megállapodásából a pilóták egy fillért sem látnak, miközben a kontraktusuk tiltja, hogy egyéni szerződést kössenek rivális divatmárkákkal.

McGrory elárulta, hogy a pilótákon kívül a csapat vezetői is hajlamosak voltak a „bűnözésre”. A Mercedest az előző szezonig a Blackberry támogatta, „a csapat tagjai a nyilvános helyeken ezt használták, de mindenkinek ott lapult a farzsebében az iPhone”.

 

Legfrissebb hírek

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
2 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
6 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
6 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
6 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
14 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
14 órája

Norris visszavágna a tavalyi elbukott győzelem után; a Ferrari újra dobogóra állna – az eső bolondíthatja meg a 40. Magyar Nagydíjat?

F1
Tegnap, 15:39

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
Tegnap, 12:55
Ezek is érdekelhetik