F1: „halott” a Német GP, Lauda szerint nem Ecclestone a hibás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.16. 13:35
Bernie Ecclestone a hét végén azt mondta, a Német Nagydíj „halott ügy”. Niki Lauda sajnálja, de szerinte nem Ecclestone tehet róla.

„Jelen pillanatban az idei Német Nagydíj halott. Egyik pályájuk sem tudja megszervezni, és nincs B-terv” – mondta Ecclestone.

Az idén a Nürburgringen kellene lennie a Német GP-nek, de a csődből kimenekített pálya új tulajdonosai nem állják a verseny megrendezéséhez szükséges jogdíjat, mint ahogy a tavalyi futamot szervező Hockenheim sem. Utóbbiról azt mondta Ecclestone, hogy korábban képben volt egy befektető, amely segített volna a jogdíj kifizetésében, de visszalépett.

„Természetesen nagy kár a Német Nagydíjért, sajnáljuk, ha nem jön össze. Ám ha a rendező nem tudja vállalni a feltételeket, az az ő hibája, nem Bernie Ecclestone-é – mondta Niki Lauda a Tagesspiegelnek. – Minden esetben a rendezők feladata a versenyzés feltételeinek megteremtése. Ausztráliában, Ausztriában, Angliában és Belgiumban is képesek ezt végrehajtani.”

Hozzátette: a Mercedesnek fontos az 1960 óta minden évben megrendezett Német Nagydíj, de nem avatkozik bele a szervezésbe.

 

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
Tegnap, 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
Tegnap, 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik