F1: „Ha kicsit tisztelettudóbb lett volna...” – Verstappen Norrist hibáztatta

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 13:11
null
Leclerc (balra) és Sainz (jobbra) megnehezítené Verstappen (középen) dolgát vasárnap (Fotó: AFP)
Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Japán Nagydíj időmérőjén, amelyen majdnem balesetbe keveredett Lando Norrisszal. A brit úgy érezte, mindenképpen büntetést érdemel a vetélytárs, akit az eset miatt a sportfelügyelők is vizsgáltak. A címvédésre készülő és a versenyt illetően nagyon magabiztos holland végül megrovást kapott, így megtarthatta az első helyét, a Ferrari párosa azonban így is fejtörést okozhat számára vasárnap. Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. egyaránt úgy gondolja, remek esélyeik lehetnek, főleg ha valóban megérkezik a várt eső Szuzukába.

 

 

Max Verstappen idénybeli ötödik pole pozícióját jegyezte a szuzukai időmérőn, azonban egy ideig kérdéses volt, hogy megtarthatja-e a rajtelsőséget, hiszen a Lando Norrisszal történt incidens után jelenése volt a sportfelügyelőknél.

Mint ismert, a címvédésre készülő holland épp a felvezető körét teljesítette az utolsó szakaszban, amikor gázadásnál megcsúszott a még hideg Pirelliken, és majdnem magával vitte az őt éppen előzni próbáló mclarenest, akinek le kellett szaladni a fűre a baleset elkerülése érdekében. Noha a felek meghallgatását követően Verstappent találták vétkesnek, és büntetéssel is sújtották, a végeredmény nem változott, hiszen mindössze megrovást kapott a Red Bull-pilóta.

36. JAPÁN NAGYDÍJ
OKTÓBER 7., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Alonso 1:42.248
2. szabadedzés: 1. Russell 1:41.935
OKTÓBER 8., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.671
Időmérő: 1. Verstappen 1:29.304
OKTÓBER 9., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja: 7.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 23., 21.00Amerikai Nagydíj, Austin
Október 30., 21.00Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 13., 19.00Brazil Nagydíj, Sao Paulo

Egészen hihetetlen élmény vezetni ezen a pályán, főleg amikor alacsonyabb üzemanyagszinttel megyünk, hiszen még inkább életre kel az autó az első szektorban. Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem a pole-t, és annak is örülök, hogy visszatértünk ide. Az utolsó körömön letört egy kisebb darab az autómról, talán ezért sem tudtam már faragni az időmön."

„Érdekes lesz látni, milyen időt hoz a vasárnap, néhányan azt mondják, száraz lesz, míg mások szerint megérkezik az eső a verseny során. Én mindenesetre magabiztos vagyok azt illetően, hogy jó lesz az autónk, így izgatottan várom a folytatást."

A holland a Norrisszal történt incidensre is kitért, szerinte a hideg gumik okozták a gondot. „Elég lassan vezettem, épp ráléptem a gázra, de az abroncsok még hidegek voltak, és elég meleg pillanatokat éltem át. Norris pont ekkor próbált elmenni mellettem, így kissé ki kellett kerülnie engem, ám szerencsére semmi sem történt."

Felvezető körön voltunk, mind besoroltunk egymás mögé, és próbáltunk megfelelő távolságot hagyni. Ő viszont valamiért meg akart előzni, pont akkor, amikor épp gyorsítottam, és a hideg gumikon volt egy meleg pillanatom. De ha kicsit tisztelettudóbb lett volna... Mindenki más besorolt, és nem hiszem, hogy bárki előzött volna az utolsó sikánnál. Szóval lényegében azzal teremtette a problémát, hogy előzni akart."

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is megszólalt az üggyel kapcsolatban még az ítélethozatal előtt, szerinte Norris hibázott. „Mindketten felvezető körön voltak, és van egy szóbeli egyezség a versenyzők között, hogy nem előznek a pálya azon szakaszán, s tartják a pozíciót az utolsó sikánnál. Lando úgy döntött, át akarja ugrani a sort, ahogyan közelítettek a sikánhoz. A körön végig egymás mögött haladtak egészen addig a pontig."

„Nem hiszem, hogy számított volna rá, épp a gumikat melegítette, hogy megkezdhesse a körét."

Míg a „vörös bikák" nem gondolták úgy, hogy komoly következményei lehetnek az esetnek, az érintett Norris szerint büntetni kellett volna Verstappent.„Világos volt, hogy próbált védekezni. Arra nincs szabály, mit tehetsz, amit viszont ő tett, olyat nem lehet tenni. Az emberek mindig előznek az utolsó kanyar előtt, még ha meg is egyeztünk róla. Valószínűleg ő is hasonlóan cselekedett volna az én helyemben, én azonban biztosan nem húztam volna rá – jelentette ki, és még a vizsgálat lezáródása előtt arra is felelt, szerinte érdemel-e büntetést a vetélytárs. – Igen, mindenképpen."

VERSTAPPEN VILÁGBAJNOK SZUZUKÁBAN…
…ha nyer, és leggyorsabb kört fut.
…ha nyer, miközben Leclerc legfeljebb a harmadik.
…ha második lesz és leggyorsabb kört fut, miközben Leclerc nem végez előrébb az ötödik, míg Pérez a negyedik helynél.
…ha második, miközben Leclerc legfeljebb ötödik vagy hatodik a leggyorsabb körrel, míg Pérez legfeljebb negyedik vagy ötödik a leggyorsabb körrel.
…ha harmadik és leggyorsabb kört fut, miközben Leclerc nem zár előrébb a hatodik, míg Pérez az ötödik pozíciónál.
…ha harmadik, miközben Leclerc legfeljebb a hetedik, míg Pérez legfeljebb a hatodik.
…ha negyedik és leggyorsabb kört fut, miközben Leclerc nem végez előrébb a nyolcadik, míg Pérez a hetedik helynél.
…ha negyedik, miközben Leclerc legfeljebb nyolcadik vagy kilencedik a leggyorsabb körrel, míg Pérez legfeljebb hetedik vagy nyolcadik a leggyorsabb körrel.
…ha ötödik és leggyorsabb kört fut, miközben Leclerc nem zár előrébb a kilencedik, míg Pérez a nyolcadik pozíciónál.
…ha ötödik, miközben Leclerc legfeljebb kilencedik vagy tizedik a leggyorsabb kört is megfutva, míg Pérez legfeljebb nyolcadik vagy kilencedik a leggyorsabb kört is megfutva.
…ha hatodik és leggyorsabb kört fut, miközben Leclerc nem végez előrébb a tizedik, Pérez a kilencedik helynél.
…ha hatodik, miközben Leclerc nem szerez pontot, míg Pérez legfeljebb kilencedik vagy tizedik a leggyorsabb körrel.

 

Charles Leclerc rendkívül szoros csatában maradt alul a rajtelsőségért vívott harcban, hiszen mindössze egy századdal maradt el a leggyorsabbnak bizonyuló Verstappentől.

Elég nagy kihívás itt összetenni a kört, hiszen ha gyors vagy az első szektorban, akkor veszítesz némi időt az utolsóban. Én próbáltam kiegyensúlyozni ezt az utolsó körömön, de a pálya végére kissé elfogytak a lágyak, aminek okán némi időt is vesztettem. Nagyon jó, hogy ilyen szoros a csata, és remélhetőleg jó versenyünk lesz."

„Elég kevés adat áll a rendelkezésünkre a versenyt illetően, ám jó érzéseim vannak a kocsival kapcsolatban. Kíváncsian várom, hogy milyenek lesznek a körülmények. Úgy tűnik, megérkezik az eső a futamon, ami jó móka lesz."

Leclerc-hez hasonlóan a csapattárs, Carlos Sainz Jr. is igencsak közel került az első helyhez az utolsó pillanatokban, csakhogy az 57 ezredes hátránya végül azt jelentette, hogy meg kell elégednie a harmadik pozícióval.

„Nagyon jó és tiszta köröm volt egészen az utolsó kanyarig. Nagy kár, hogy végül öt századdal lemaradtam a pole-ról, nem ez volt az első eset, amikor ilyen kis különbségek választottak el minket egymástól Charles-lal és Maxszal. Többségében nem én voltam a kedvező oldalon, de remélhetőleg ez változik kicsit, ahogyan a bajnokság közeledik a végéhez."

„Vasárnap nagy szerepet játszik majd az időjárás, hiszen az eső meg fog érkezni, ám azt még nem tudjuk, pontosan mikor. Sok minden történhet a futamon, és a harmadik helyről rajtolva is remek lehetőségeim vannak. Emellett sikerült megspórolnunk egy szett lágy gumit is arra az esetre, ha szükségünk lenne rá. Nagyon jó pozícióban vagyunk ahhoz, hogy felvegyük a versenyt Maxszal."

JAPÁN NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:29.304 átlag: 7.7 km/ó
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:29.314 0.010 mp h.
3. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:29.361 0.057
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:29.709 0.405
5. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:30.165 0.861
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:30.261 0.957
7. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:30.322 1.018
8. George Russell brit Mercedes 1:30.389 1.085
9. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:30.554 1.250
10. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:31.003 1.699
11. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:30.659 0.734
12. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:30.709 0.784
13. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:30.808 0.883
14. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:30.953 1.028
15. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:31.439 1.514
16. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:31.311 1.087
17. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:31.322 1.098
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:31.352 1.128
19. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:31.419 1.195
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:31.511 1.287
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Verstappen 1:30.224 1. Pérez 1:29.925
2. Sainz 1:30.336 2. Alonso 1:30.343
3. Leclerc 1:30.402 3. Verstappen 1:30.346
4. Alonso 1:30.603 4. Ocon 1:30.357
5. Pérez 1:30.622 5. Hamilton 1:30.443
6. Ocon 1:30.696 6. Sainz 1:30.444
7. Russell 1:30.865 7. Russell 1:30.465
8. Ricciardo 1:30.880 8. Norris 1:30.473
9. Norris 1:30.881 9. Leclerc 1:30.486
10. Csou 1:30.894 10. Vettel 1:30.656
11. Hamilton 1:30.906 11. Ricciardo 1:30.659
12. Cunoda 1:31.130 12. Bottas 1:30.709
13. Schumacher 1:31.152 13. Cunoda 1:30.808
14. Bottas 1:31.226 14. Csou 1:30.953
15. Vettel 1:31.256 15. Schumacher 1:31.439
16. Albon 1:31.311
17. Gasly 1:31.322
18. Magnussen 1:31.352
19. Stroll 1:31.419
20. Latifi 1:31.511

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik