F1: „Egyszerűen nem volt meg a sebessége” – Marko De Vries elküldéséről

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.07.13. 11:40
null
Marko (jobbra) szerint sokan alábecsülik Cunodát (középen) Fotó: AFP
A Formula–1-es Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megosztotta, pontosan mi állt annak hátterében, hogy tíz versenyt követően menesztették Nyck de Vriest, és a helyére Daniel Ricciardót szerződtették.

 

 

Mint ismert, az AlphaTauri kedd délután hivatalosan is megerősítette, hogy tíz versenyhétvégét követően megválik Nyck de Vriestől, és a helyére a Red Bullnál az évben eddig a harmadik számú versenyző feladatait ellátó Daniel Ricciardót szerződteti. Noha már hosszú hetek óta folytak a találgatások arról, hogy a Red Bull menesztheti a hollandot a fiókcsapattól, és az ausztrál neve többször előkerült, mégis sokakat meglepett a hirtelen pilótacsere, és több vetélytárs is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy igazságtalannak tartja a döntést.

A „vörös bikák" tanácsadója, Helmut Marko azonban úgy véli, nem volt okuk rá, hogy tovább várjanak, és egyúttal megerősítette azon feltételezéseket is, hogy Ricciardo a keddi Pirelli-teszten mutatott tempójával győzte meg arról, hogy készen áll a visszatérésre.

Azért szerződtettük Nycket, mert tavaly Monzában nagyszerűen teljesített. Arra számítottunk, hogy az idén legalább egy szinten lesz csapattársával, Cunodával, azonban nem ezt volt a helyzet. Valójában mindig három tizeddel lassabb volt nála, és nem láttunk semmilyen javulást a részéről. Szóval valamit tennünk kellett. Miért kellett volna várnunk? Mit számított volna még két verseny, ha eddig sem láttunk fejlődést? Nyck nagyszerű srác, de egyszerűen nem volt meg a sebessége" – jelentette ki Marko a De Telegraafnak adott interjújában, majd kiemelte, De Vriesszel kapcsolatban eleve másfajta elvárásaik voltak, mint egy újonccal szemben.

38. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 21., PÉNTEK
1. szabadedzés: 13.30–14.30
2. szabadedzés: 17.00–18.00
JÚLIUS 22., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.30–13.30
Időmérő: 16.00–17.00
JÚLIUS 23., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.63 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 30., 15.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Augusztus 27., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 3. 15.00Olasz Nagydíj, Monza

Már huszonnyolc éves. Rengeteg tapasztalata van, és tesztversenyzőként is sok rutint gyűjtött különböző Formula–1-es autókkal. Nem hasonlíthatjuk össze egy fiatal újonccal. Április végén, Azerbajdzsánban jól kezdte a hétvégét, és azt hittem, jobban fog teljesíteni, majd újra összetörte az autót. Sajnos egyetlen szuper kört sem futott, amivel lenyűgözött volna minket" – magyarázta, amit követően arra is kitért, Ricciardo miért lehet jó választás a faenzaiak számára.

„Versenyképesek voltak a köridejei három különböző szetten is. Ha nem lett volna meg a kellő sebessége, más megoldást is fontolóra kellett volna vennünk. Az AlphaTauri azonban nincs jó helyzetben, és jelenleg az utolsó pozíciót foglalja el a konstruktőri bajnokságban, szóval tennünk kellett valamit, hogy változtassunk ezen. Egy versenyzőváltás sokszor elég ehhez, és Ricciardo új energiákat fog hozni a csapatba" mutatott rá, majd cáfolta azon feltételezéseket, hogy a Red Bull az ausztrál pilótával kíván nyomást helyezni Sergio Pérezre.

A második helyen áll az egyéni összetettben, így nem lenne semmi értelme annak, ha meg szeretnénk szabadulni tőle. Silverstone-ban jó futamot teljesített, az időmérőn viszont javulnia kell. Ricciardo esetében először látnunk kell, hogyan teljesít Cunoda mellett. Sokan alábecsülik Jukit, hiszen az AlphaTauri nehezen vezethető, de ő többször is bebizonyította, hogy lehet jó eredményeket elérni vele."

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik