F1: egy héttel később lesz a 2017-es Magyar Nagydíj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.26. 15:50
Az eddigi előzetes versenynaptárakkal szemben nem július 23-án, hanem július 30-án lesz a 2017-es F1-es Magyar Nagydíj. Ezt Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója árulta el a Nemzeti Sportnak.

A 2017-es Magyar Nagydíj időpontja a vele egy időben rendezett hazai vizes vb szervezőinek kérésére került át július 30-ra, s a döntést megkönnyítette, hogy törölték a jövő évi Német Nagydíjat, amely eredetileg elfoglalta a dátumot.

„Akkor is helyet cseréltünk volna, ha a hockenheimi futam benn marad a versenynaptárban – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója az NS-nek. – Amikor kijött az előzetes tervezet, a vizes vébé szervezőbizottsága, majd Seszták Miklós miniszter úr is kérte, hogy ha lehet, cseréljünk a németekkel, mert jobb lenne a vébé utolsó hetében lebonyolítani a futamot, mint a kellős közepén. A kérés meghallgatásra talált, helyet cserélt a két nagydíj, de időközben kiderült, hogy a német futam ki is esik a naptárból.”

A július 14. és 30. között Budapesten és a Balatonon megrendezendő vizes vb-t teljesen elkerülni nem lehet, állítja Gyulay.

„A Formula–1-es versenynaptár teljesen kötött. Az, hogy legalább egy hetet arrébb tudtuk csúsztatni a futam időpontját, kizárólag a miniszter úr és Bernie Ecclestone jó viszonyának köszönhető” – mondta Gyulay, hozzátéve, hogy augusztus esélytelen, hiszen a csapatok arra a hónapra nyári szünetet kapnak.

A Hungaroring vezetője az úszószövetségtől több olyan kritikát is kapott, amelyek szerint a versenypálya előre lefoglalja az elit szállodákat.

„Valóban elhangzott, hogy mi mint Hungaroring lefoglaljuk a szállodákat. Az igazság ezzel szemben az, hogy nekünk közünk sincs a csapatok foglalásaihoz, mert nem utazási iroda vagyunk – mondta Gyulay, aki reméli, békét kötnek az úszószövetséggel. – Megleptek azok a levelek és megjegyzések, amelyek az úszószövetségtől jöttek, de én ezt rövidre zártam, mert Gerstl Péter alelnökkel elmentünk egyeztetni Seszták Miklós miniszter úrhoz, hogy biztosan minden rendben legyen.”

A 2017-es versenynaptár szerdán válik hivatalossá.

A tervezett 2017-es Formula–1-es versenynaptár
március 26.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
április 9.: Kínai Nagydíj, Sanghaj
április 16.: Bahreini Nagydíj, Szahír
április 30.: Orosz Nagydíj, Szocsi
május 14.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
május 28.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
június 11.: Kanadai Nagydíj, Montreal
június 18.: Európai Nagydíj, Baku
július 2.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 9.: Brit Nagydíj, Silverstone
július 30.: MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING
augusztus 27.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 3.: Olasz Nagydíj, Monza
szeptember 17.: Malajziai Nagydíj, Sepang
október 1.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
október 8.: Japán Nagydíj, Szuzuka
október 22.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
november 5.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
november 12.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
november 26.: Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
3 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
5 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
9 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
9 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
14 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
16 órája
Ezek is érdekelhetik