F1: döntöttek a versenybírák Ricciardóék balesetét illetően

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.12. 21:46
Stoffel Vandoorne-nal ütközött Daniel Ricciardo a Brazil Nagydíj első körében, és mint a későbbi visszajátszásból kiderült, Kevin Magnussen is benne volt a tülekedésben. A versenybírák a futamot követően kielemezték az esetet, majd meghozták az ítéletet.

A Senna-S második felében történt baleset elindítója Magnussen volt, aki a rajt utáni helyezkedésben jobbról meglökte Vandoorne-t. A belga ezzel a mellette balra érkező Ricciardónak koccant. Ricciardo folytatni tudta a versenyt, sőt, célba is ért a 6. helyen, Magnussen és Vandoorne számára viszont már a futam legelején véget ért a Brazil GP.

A versenybírák a leintést követően alaposan megvizsgálták az esetet, és úgy ítélték meg, hogy egyszerű versenybaleset történt, így senkit nem szükséges megbüntetni.

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
1 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
3 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
6 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
7 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
12 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
14 órája

Hadjar rajtbüntetést kapott Sainz feltartásáért – hivatalos

F1
Tegnap, 1:12
Ezek is érdekelhetik