F1: a Racing Point bejelentette egyik versenyzője maradását

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 18:50
null
Sergio Pérez (jobbra) további három évig marad a Racing Pointnál (Fotó: AFP)
További három évig a Racing Point versenyzője lesz Sergio Pérez. Bár a szerződéshosszabbítás már korábban is szinte biztosra vehető volt, a hivatalos bejelentést csak a Belga GP pénteki napján ejtették meg.

 

A Belga Nagydíj eddig a pilótapiacot illető bejelentésekről szól, a Valtteri Bottas, Esteban Ocon és Nico Hülkenberg jövőjét illető hírek után pedig arra is fény derült, hogy hol folytatja Sergio Pérez.

A mexikói pilóta 2014-ben igazolt a Force Indiához, s részese volt az alakulat tulajdonosváltásának és átalakulásának is az előző idényben. Úgy tűnik, a brit csapatnál elégedettek Pérez teljesítményével, a szerződését ugyanis három évre meghosszabbították. A mexikói a 10. szezonját kezdi meg jövőre a királykategóriában.

Azt, hogy Pérez csapattársa ki lesz, egyelőre nem erősítették meg, de szinte teljesen biztos Lance Stroll maradása is, így valószínűleg ugyanazzal a felállással indul a Racing Point 2020-ban és akár az azt követő években is.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
5 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
8 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
9 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
10 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
13 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
13 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
18 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
20 órája
Ezek is érdekelhetik