F1: bejelentette a Ferrari az egyik jövő évi versenyzőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.22. 13:22
null
A finn további egy évig marad az olaszoknál (Fotó: AFP)
Röviddel ezelőtt a Formula–1-ben szereplő Ferrari istálló hivatalos twitter oldalán jelentette be, hogy Kimi Räikkönen aláírta új szerződését a csapattal a 2018-as szezonra. A 2007-es idényben világbajnoki címet szerző 38 éves finn pilóta sorozatban ötödik szezonját teljesíti tehát jövőre a Ferrari istállónál, amióta a 2014-es idényre visszatért.

Mindez azt jelenti, hogy Räikkönen továbbra is Sebastian Vettel csapattársa lesz – feltéve természetesen, hogy a német pilóta is meghosszabbítja az év végén lejáró szerződését. Ha pedig a német is hosszabbít – amire jó esély mutatkozik –, akkor újabb egy évre maradhat együtt a Formula–1 egyik legerősebb pilótapárosa.

Räikkönen jelenleg az 5. helyet foglalja el a világbajnoki pontversenyben, és javuló formát mutat: a legutóbbi két versenyen, Angliában a 3., Magyarországon a 2. helyen zárt, ám futamot legutóbb még 2009-ben nyert az olasz istállónál – akkor Belgiumban diadalmaskodott.

Azzal, hogy Räikkönen további egy évre szóló új szerződést írt alá, jó eséllyel megelőzheti Felipe Massát a Ferrarinál teljesített F1-es futamok rangsorában. A finnek jelenleg 122 versenye van az olasz csapatnál, a brazilnak 139. A listát Michael Schumacher vezeti, aki 179 versenyen indult a Ferrarival.

Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
9 órája

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
2026.03.20. 16:31

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik