F1: az összes verseny kezdési időpontját megváltoztatták

Vágólapra másolva!
2018.02.01. 18:16
A Formula–1-et irányító Liberty Media nyilvánosságra hozta a versenyhétvégék programjának átalakításáról hozott döntését, amely szerint az európai futamok többsége 14 óra helyett 15.10-kor veszi kezdetét. A Magyar Nagydíj hétvégi programja is csúszik egy órát a megszokotthoz képest.

A rajtot a nagyobb nézettség reményében teszik későbbre, a plusz tízperces csúszást pedig azzal indokolták, hogy sok ország közvetítő csatornája egészkor kapcsol ki a helyszínre, amikor már a felvezető kört kezdte meg a mezőny, s lemaradt „a rajt előtti készülődés feszültségéről és izgalmairól. Ezzel a változtatással közelebb hozzuk a sztárokat a nézőkhöz”.

A Hungaroringen így több más helyszínhez hasonlóan pénteken (július 27-én) 10 óra helyett 11-kor kezdődik az első szabadedzés, amely marad másfél órás, akárcsak a 15 órakor kezdődő második tréning.

A szombati program 11 helyett 12 órakor kezdődik, az egyórás szabadedzés után a szokásos kétórás szünetet követően 15 órától 16 óráig tart az időmérő.

Az európai futamok közül a június 24-i Francia Nagydíj lesz a kivétel, amely 15.10 helyett 16.10-kor rajtol, hogy ne ütközzön a futball-vb Anglia–Panama mérkőzésével.

A teljes versenynaptár rajtidőpontokkal:

A VERSENYNAPTÁR
rajt
Március 25. Ausztrál Nagydíj, Melbourne 7.10
Április 8.
Bahreini Nagydíj, Szahír
17.10
Április 15.
Kínai Nagydíj, Sanghaj
8.10
Április 29.
Azeri Nagydíj, Baki
14.10
Május 13. Spanyol Nagydíj, Barcelona 15.10
Május 27. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo 15.10
Június 10. Kanadai Nagydíj, Montreal 20.10
Június 24.
Francia Nagydíj, Paul Ricard
16.10
Július 1. Osztrák Nagydíj, Red Bull Ring
15.10
Július 8. Brit Nagydíj, Silverstone 15.10
Július 22.
Német Nagydíj, Hockenheim
15.10
Július 29. Magyar Nagydíj, Mogyoród 15.10
Augusztus 26. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps 15.10
Szeptember 2. Olasz Nagydíj, Monza 15.10
Szeptember 16. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr 14.10
Szeptember 30.
Orosz Nagydíj, Szocsi
13.10
Október 7. Japán Nagydíj, Szuzuka 7.10
Október 21. Amerikai Nagydíj, Austin 20.10
Október 26.
Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
20.10
November 11. Brazil Nagydíj, Sao Paulo18.10
November 25. Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi14.10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik