F1: az FIA döntött Sebastian Vettel kizárása ügyében

Vágólapra másolva!
2021.08.09. 20:35
null
Mintha már a dobogón se lett volna őszinte a mosolya... (Fotó: Földi Imre)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hétfő délután videokonferenciás meghallgatáson tárgyalta a Magyar Nagydíjon elért második helyét követően kizárt Sebastian Vettel csapata, az Aston Martin által benyújtott felülvizsgálati kérelmet, majd úgy döntött, nem ad annak helyt. Ugyanakkor még mindig nem lehet kijelenteni, hogy a német versenyző Hungaroringen elért második helye végleg elveszett volna, az istálló ugyanis korábban fellebbezett, ám a történtek után nem valószínű, hogy annak helyt adnának.

 

Az FIA hétfő kora este úgy döntött, hogy az Aston Martin ugyan tudott új bizonyítékot bemutatni, mégsem fogadja el az istálló felülvizsgálati kérelmét Sebastian Vettel Magyar Nagydíj utáni kizárása ügyében.

Az Aston Martin korábban közölte, hogy még közel másfél liter üzemanyagnak kellett maradnia Vettel autójában, ám az azóta elvégzett elemzésük során kiderült, hogy valóban csak a futam után kinyert 0.3 liter maradt a rendszerben.

Az FIA azzal indokolta az elutasítást, hogy az új bizonyíték – az üzemanyagpumpa meghibásodása miatti szivárgás – nem releváns abban a tekintetben, hogy mennyi üzemanyag maradt az autóban: a szabályok szerint 1 liternek maradnia kell, s ez alkalommal ez nem maradt meg.

„Ahhoz, hogy az új bizonyítékot mérvadónak, idevágónak találjuk, az Aston Martinnak kellett volna igazolni, hogy maradt az autóban egy liter üzemanyag. Az, hogy ezt miért nem tudta teljesíteni, nem releváns annak eldöntésében, hogy történt-e szabálysértés” – áll az FIA indoklásában.

Vagyis a felülvizsgálati kérelem elutasítása után az Aston Martinnak már csak a fellebbezés maradt Vettel második helyének visszaszerzésére, ám annak elfogadása legalábbis valószínűtlen a mai események tükrében.

A MAGYAR NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Esteban Ocon francia Alpine-Renault
2. Sebastian Vettel* német Aston Martin-Mercedes 1.859 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 2.736 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 15.018 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 15.651 mp h.
6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:03.614 p h.
7. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:15.803 p h.
8. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:17.910 p h.
9. George Russell brit Williams-Mercedes 1:19.094 p h.
10. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:20.244 p h.
11. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
13. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 3
Lando Norris brit McLaren-Mercedes 2
Valtteri Bottas finn Mercedes 0
Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 0
Charles Leclerc monacói Ferrari 0
Lance Stroll kanadai Aston Martin_Mercedes 0
* a futamot követően kizárták
A VILÁGBAJNOKSÁG MÓDOSÍTOTT ÁLLÁSA
1. Lewis Hamilton 4 8 10 3 195
2. Max Verstappen 5 8 10 4 187
3. Lando Norris - 3 10 - 113
4. Valtteri Bottas - 6 7 3 108
5. Sergio Pérez 1 2 8 - 104
6. Carlos Sainz Jr. - 2 9 - 83
7. Charles Leclerc - 1 8 - 80
8. Pierre Gasly - 1 8 1 50
9. Daniel Ricciardo - - 8 - 50
10. Esteban Ocon 1 1 6 - 39
11. Fernando Alonso - - 8 - 38
12. Sebastian Vettel - 1 3 - 30
13. Cunoda Juki - - 5 - 18
14. Lance Stroll - - 6 - 18
15. Nicholas Latifi - - 1 - 6
16. George Russell - - 1 - 4
17. Kimi Räikkönen - - 2 - 2
18. Antonio Giovinazzi - - 1 - 1

KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 303
2. Red Bull-Honda 291
3. Ferrari 163
4. McLaren-Mercedes 163
5. Alpine-Renault 77
6. AlphaTauri-Honda 68
7. Aston Martin-Mercedes 48
8. Williams-Mercedes 10
9. Alfa Romeo-Ferrari 3
10. Haas-Ferrari 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik