F1: Arrivabene helyett Binotto lesz a csapatfőnök – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.07. 10:33
null
Binotto (balra) foglalhatja el Arrivabene helyét (Fotó: AFP)
Hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint a 2019-es Formula–1-es idényben az eddigi technikai igazgató, Mattia Binotto lesz a Ferrari Formula–1-es istállójának csapatfőnöke. A posztot eddig betöltő Maurizo Arrivabene szerződését nem újítják meg.

Olasz lapok szerint a váltáshoz vezető folyamat Sergio Marchionne Ferrari-elnök tavaly nyári halála idején kezdődött, a két szakember ekkor különbözött össze kibékíthetetlenül egymással.

A fél évig tartó hatalmi harc győztese a lapok szerint Binotto lett, aki immár több mint húsz éve szolgálja a Ferrari F1-es csapatát különböző posztokon – szemben Arrivabenével, aki 2014-ben marketinges vonalról, tehát kívülről érkezett a csapathoz, és egyértelműen Marchionne emberének tartották.

Arrivabene négy idénye alatt a Ferrari 14 futamgyőzelmet szerzett, 71 alkalommal végeztek az istálló pilótái a dobogón, s a konstruktőri vb-n háromszor is a második helyen zárt a csapat a Mercedes mögött, ám a trófeát egyszer sem tudta elhódítani.

Az Arrivabene távozásáról szóló olasz sajtóhíreket a Ferrari egyelőre nem kommentálta.

 

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
4 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
4 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
6 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
8 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
10 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
11 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
11 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
12 órája
Ezek is érdekelhetik