A Mercedes párosa az élen Austinban, Verstappen hátránya 1 másodperc

Vágólapra másolva!
2021.10.22. 18:00
null
Valtteri Bottas nyitott az élen Austinban (Fotó: DPPI)
Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Amerikai Nagydíj első szabadedzésén. A Mercedes finn versenyzője mögött a csapattársa, Lewis Hamilton végzett, a harmadik Max Verstappen (Red Bull) lett az austini nyitó tréningen, amelyen mindössze néhány perc után máris előkerült a piros zászló.

 

Egy év kihagyás után tért vissza a mezőny az Egyesült Államokba, ahol ezúttal – a 2016-os, igencsak esős hétvégével ellentétben – a vártnál is melegebb időjárás fogadta a csapatokat. Az első szabadedzés az egyik alakulat számára azonban nem indult túl pozitívan, ugyanis alig néhány perccel azt követően, hogy zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Fernando Alonso alatt megállt az Alpine a 12-es kanyarban.

A tréninget félbe kellett szakítani, majd szűk tíz perc után újra birtokba vehették a versenyzők az austini pályát. Az első körök után Lewis Hamilton állt az élen Max Verstappen és Valtteri Bottas előtt. 20 perc elteltével Charles Leclerc miatt kellett majdnem ismét félbeszakítani az edzést.

42. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 22., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:34.874
2. szabadedzés: 22.00–23.00
OKTÓBER 23., SZOMBAT
3. szabadedzés: 20.00–21.00
Időmérő: 23.00–00.00
OKTÓBER 24., VASÁRNAP
A verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja: 21.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 7., 20.00Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 14., 18.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo
November 21., 17.00Katari Nagydíj, Lusail

A monacói versenyző a hatos kanyarban csúszott ki a kavicságyba, ám végül magától vissza tudott térni a pályára, így nem volt szükség arra, hogy megint lengessék a piros zászlót. Nem sokkal később Sergio Pérez vette át a vezetést Hamiltontól, aki azonban mindössze néhány perc elteltével ismét a leggyorsabb volt a pályán.

Később Verstappen is átvette a vezetést átmenetileg, ám ekkor Hamilton közel egy másodpercet adva a világbajnoki riválisának, máris autózott egy olyan kört, amivel ismét ő volt a leggyorsabb. Az edzés utolsó negyedórájára egyébként sikerült helyrehozni Alonso autóját, akinek így az első percekben elszenvedett technikai probléma után nem kellett kihagynia a teljes tréninget.

Ekkor Valtteri Bottas állt az élen, akivel kapcsolatban az edzés közben jelentették be a Mercedesnél, hogy az austini versenynek is rajtbüntetéssel vághat neki. Bottas később tovább tudott javítani az idején, amelyet a többiek már nem tudtak túlszárnyalni, így a Mercedes finn versenyzője nyitott az élen Austinban.

Bottas mögött a csapattársa, Hamilton végzett, majd következett Verstappennek, akinek a hátránya azonban már igen nagy volt. A top tízet Leclerc, Sainz, Gasly, Pérez, Norris, Giovinazzi és Räikkönen egészítette ki.

Folytatás magyar idő szerint 22 órakor a második szabadedzéssel!

AMERIKAI NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:34.874 átlag: 209.191 km/ó 17 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34.919 0.045 mp h. 18
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:35.806 0.932 16
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:36.334 1.460 18
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:36.508 1.634 20
6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:36.611 1.737 18
7. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:36.798 1.924 20
8. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:36.855 1.981 11
9. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:36.874 2.000 18
10. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:36.876 2.002 18
11. George Russell brit Williams-Mercedes 1:36.966 2.092 19
12. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:36.970 2.096 22
13. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:36.972 2.098 20
14. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:36.982 2.108 20
15. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:37.068 2.194 12
16. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:37.458 2.584 18
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:37.463 2.589 19
18. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:37.954 3.080 22
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:38.866 3.992 17
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:42.239 7.365 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik