F1: Bottas rajtbüntetéssel kezdi az amerikai futamot is

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.22. 19:40
null
Valteri Bottas rajtbüntetést kapott az amerikai versenyre (Fotó: Getty Images)
Az Amerikai Nagydíj első szabadedzése közben jelentették be a Mercedesnél, hogy kicseréltél a belső égésű motort Valtteri Bottas autójában, így a finn versenyző öt hellyel hátrébbról kezdi meg a versenyt, mint ahol a szombati időmérőn végez.

 

A szabályok szerint egy-egy pilóta idényenként három belső égésű motort használhat, minden további elem beépítése rajtbüntetéssel jár. Valtteri Bottasnál először Olaszországban cserélték motort, illetve más erőforráselemeket, aminek következtében csak a rajtrács végéről kezdhette meg a monzai futamot. Később Szocsiban is hasonló hátrányból indult.

Az Amerikai Nagydíjat sem úszta meg rajtbüntetés nélkül Bottas, akit azonban a rossz hír nem fektetett két vállra, sőt, a szabadedzésen végül épp a finn versenyző bizonyult a leggyorsabbnak.

Korábban az Aston Martin jelentette be, hogy szintén pluszhajtásláncot, továbbá turbófeltöltőt és MGU-H-t építenek be Sebastian Vettel autójába, aki így csak a mezőny végéről vághat neki az austini futamnak. Pénteken az is biztossá vált, hogy ugyanez vár George Russellre, akinek a Williamsében ugyanezeket az elemet cserélték ki.


FORMULA–1
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK NAGYDÍJA, AUSTIN

22.00: 2. szabadedzés (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik