F1: Alonso eddig nem elégedett a visszatérésével

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.04.02. 14:12
null
Fernando Alonso szerint van még mit fejlődnie az F1-es visszatérése után (Fotó: AFP)
Hiába nyújtott erős teljesítményt Fernando Alonso a visszatérése utáni első futamán, az Alpine versenyzője nem teljesen elégedett önmagával. Alonso azonban arra számít, hogy a szezon harmadik versenyén már meg tudja mutatni, mire képes igazán.

 

Nem indult rosszul Fernando Alonso idénye, aki két év kihagyás után tért vissza a Formula–1 mezőnyébe. A kétszeres világbajnok könnyedén legyőzte a csapattársát, Esteban Ocont az első időmérőn, és a Q3-ba bejutva végül a kilencedik pozícióba kvalifikálta magát. A futamon részese volt néhány izgalmas csatának, ám a 32. körben (önhibáján kívül) fel kellett adnia a versenyt.

Az mindenképp lenyűgözőnek mondható, hogy Alonsón nem különösebben látszott meg a kihagyás, és hamar felvette újra a ritmust, ám a kétszeres világbajnok szerint ez még messze nem a legjobb formája volt.

„Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy szinte tökéletesen mentem, hiszen nem nyújtottam a százszázalékos formám. Volt pár élvezetes csata, egy részük jól ért véget, míg a többi kevésbé, mert megelőztek minket. Nekem azonban mindenképpen növelnem kell a tempómat és önbizalmamat” – vallotta be Alonso.

„Többet kell kihoznom az autóból és a fékekből, és jobb rajtokra lesz szükségem. Vannak apró hibák, amelyeket nem tudtam kijavítani a teszt óta, de remélhetőleg két verseny múlva már jobb teljesítményre leszek képes” – vélekedik a kétszeres világbajnok.

Legfrissebb hírek

F1, Brit Nagydíj, időmérő

F1
6 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
3 órája

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
19 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
22 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
Tegnap, 14:35

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
2026.07.02. 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
2026.07.02. 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35
Ezek is érdekelhetik