F1: Alonso az egyetlen esély az unalom ellen – Gazzetta

Vágólapra másolva!
2023.05.29. 13:12
null
Alonso a második lett (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi sajtó a kétszeres világbajnok és vb-címvédő holland Max Verstappen rajt-cél győzelmét és az eseménytelenséget emelte ki a Formula–1-es Monacói Nagydíj másnapján.

 

NAGY-BRITANNIA
Mirror: A Red Bull versenyzője távol tartotta magától Fernando Alonsót (...) Az eleredő eső jól jött a hollandnak, amikor kopni kezdtek a gumijai, így a mezőny élén maradva növelte előnyét az összetettben.

FRANCIAORSZÁG
Le Figaro:
Érinthetetlen. Napsütésben és esőben is Max Verstappen uralta a Monacói Nagydíjat.

SPANYOLORSZÁG
Marca:
Látványos teljesítményt nyújtott a holland száraz időben és esőben egyaránt – ez évi negyedik győzelméért. Carlos Sainznak nem sikerült a Ferrarival, a nyolcadik helyen kötött ki.

OLASZORSZÁG
La Gazzetta dello Sport:
A holland tehetsége segíti a Red Bullt, hogy minden versenyhelyzethez alkalmazkodni tudjon. Alonso az egyetlen esély az unalom ellen. Leclerc számára a hazai GP továbbra is átok marad.

SVÁJC
Blick:
Most még az Alpine is lehúzta a nadrágot a Ferrariról! Szerencsére a 78-ból az 50. körben megérkezett az eső – enélkül a sztárok és csillagok megítélése korántsem lett volna pozitív a klasszikus futamon. Túlságosan unalmasan, az épületek közötti szűk utcákon körmenetszerűen kígyózott a mezőny a magabiztos éllovas és későbbi győztes Max Verstappen mögött.

AUSZTRIA
Kronen-Zeitung:
Egyértelmű rajt-cél győzelem! +Szuper Max+ Verstappen győzött Monacóban.

69. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Sainz 1:13.372
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:12.462
MÁJUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:12.776
Időmérő: 1. Verstappen 1:11.365
MÁJUS 28., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Alonso, 3. Ocon
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 4., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona
Június 18., 20.00Kanadai Nagydíj, Montreal
Július 2., 15.00Osztrák Nagydíj, Spielberg
A MONACÓI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:48.51.980
2. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 27.921 mp h.
3. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 36.990 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 39.062 mp h.
5. George Russell brit Mercedes 56.284 mp h.
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:01.890 p h.
7. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:02.362 p h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:03.391 p h.
9. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
10. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
11. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
12. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1 kör h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 2 kör h.
16. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 2 kör h.
17. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 2 kör h.
18. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 2 kör h.
19. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 8 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 53
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 4 6 6 2 144
2. Sergio Pérez 2 4 5 1 105
3. Fernando Alonso - 5 6 - 93
4. Lewis Hamilton - 1 6 1 69
5. George Russell - - 5 - 50
6. Carlos Sainz Jr. - - 5 - 48
7. Charles Leclerc - 1 4 - 42
8. Lance Stroll - - 3 - 27
9. Esteban Ocon - 1 3 - 21
10. Pierre Gasly - - 4 - 14
11. Lando Norris - - 3 - 12
12. Nico Hülkenberg - - 1 - 6
13. Oscar Piastri - - 2 - 5
14. Valtteri Bottas - - 1 - 4
15. Csou Kuan-jü
- - 1 - 2
16. Cunoda Juki
- - 2 - 2
17. Kevin Magnussen - - 2 - 2
18. Alexander Albon - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRI ÁLLÁS
1. Red Bull-Honda RBPT 249
2. Aston Martin-Mercedes 120
3. Mercedes 119
4. Ferrari 90
5. Alpine-Renault 35
6. McLaren-Mercedes 17
7. Haas-Ferrari 8
8. Alfa Romeo-Ferrari 6
9. AlphaTauri-Honda RBPT 2
10. Williams-Mercedes 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik