F1: akár már ma bejelenthetik a Kínai Nagydíj törlését

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 11:04
null
Nagy rá az esély, hogy Kína kikerül a 2020-as versenynaptárból (Fotó: AFP)
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem látogat el a Formula–1 mezőnye áprilisban Kínába a koronavírus miatt. A legfrissebb hírek szerint ezt az elkövetkezendő 48 órában jelenthetik be.

A Kínai GP az idény negyedik versenye lenne, amit április 19-én rendeznének Sanghajban. Viszont a már több mint 1000 halálos áldozatot követelő koronavírus miatt hetek óta az a hír járja, hogy sanghaji verseny kikerülhet a 2020-as versenynaptárból. Chase Carey, a Formula–1 elnöke szerdán megerősítette, hogy erre egyre nagyobb az esély.

A sorozat vezetősége korábban azt is felvetette, hogy a kínai versenyt nem törölnék, csupán a szezon egy későbbi szakaszában rendeznék meg, ezt azonban a logisztikai nehézségekre hivatkozva a csapatok leszavazták.

Ha valóban törölnék a Kínai GP-t, akkor ez lenne a második nagy nemzetközi sorozat, aminek a mezőnye mégsem állna rajthoz az ázsiai országban. A Formula E-ben ugyanis a közelmúltban jelentették be, hogy lefújják a márciusi versenyt, amit Szanjában rendeztek volna.

FRISSÍTÉS, 13.29: A Nemzetközi Automobil-szövetség kora délután bejelentette a versenyhétvége elhalasztását. Bővebben itt.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
4 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
12 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
14 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
15 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
16 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
20 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
20 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
Tegnap, 14:33
Ezek is érdekelhetik