F1: bejelentette az FIA, hogy elhalasztják a Kínai Nagydíjat – hivatalos

2020.02.12. 13:29
null
Idén áprilisban kihagyja a mezőny a Csiga-kanyart (Fotó: AFP)
Hivatalossá vált, hogy az április 19-i hétvégén nem rendezik meg a Formula–1-es világbajnokság idei 4. futamát, a Kínai Nagydíjat, miután a sportágat irányító Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalos honlapján kiadott közleményében bejelentette: a verseny szervezőivel együtt arra a döntésre jutottak, hogy a Kínában kitört koronavírus-járvány miatt elhalasztják a versenyt.

Amint szerda délelőtt megírtuk, két napon belül bejelenthetik a koronavírus-járvány miatt az idei Kínai Nagydíj törlését – végül alig három órát kellett várni a hivatalos bejelentésre, igaz, törlés helyett a versenyhétvége elhalasztásáról szól az FIA közleménye.

A Nemzetközi Automobil-szövetség és a jogtulajdonos Liberty Media – a Kínai Automobil- és Motorkerékpársport-szövetséggel (CAMF) és a verseny promóterével (Juss Sports Group) együtt – a közlemény szerint ugyanis mindenképpen szeretné elérni, hogy később, az év vége felé pótolják a futamot.

A Kínai GP az idény negyedik versenye lett volna, eredetileg április 19-én rendezték volna meg Sanghajban, ám az immár több mint 1000 halálos áldozatot követelő koronavírus-járvány miatt a CAMF és a Juss Sports Group kérte a verseny elhalasztását, amit az FIA el is fogadott.

AZ FIA KÖZLEMÉNYE

Legfrissebb hírek

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2026.10.13. 11:45

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56