F1: őrült játék, de igaz – aludjon Felipe Massa autójával!

Vágólapra másolva!
2017.05.12. 12:41
null
Aludjon a Williams garázsában a Brit Nagydíj előtt!
A Formula–1 új tulajdonosai teljesen új, eddig ismeretlen vizekre eveznek a szurkolók szórakoztatása terén. A pályára kilátogató közönség már Barcelonában egy sor újítást élvezhet, de a Williams révén Silverstone-ban minden korábbit felülmúló nyereménye lehet a szerencsésnek: vasárnapra virradóra a garázsban, a két autóval alhat.

Barcelonában az eddigieknél isszélesebb körű szórakoztatást kínál a pályára kilátogatók számára létrehozott élménypark, amelyben F1-es vetélkedők sorában próbálhatják ki magukat a szurkolók. Egyes kihívások nyertesei a Baumgartner Zsolt által vezetett kétüléses Minardiba is beülhetnek, illetve bárki nyerhet belépőt az exkluzív Paddock Clubba, ahonnan karnyújtásnyira vannak a csapatok. Ezt a programot további versenyhétvégékre is tervezi a Liberty Media.

Ross Brawn, az F1 új vezetője további újításokat is tervez, például az autók gépátvételét és az időmérő, valamint verseny utáni FIA-ellenőrzését nyilvánossá tenné. Ezzel a szurkolók jobban megértenék, milyenek az autók, illetve a rivális csapatok ötleteket szerezhetnének saját gépeikhez, és szorosabbá válhatna a mezőny. A NASCAR-ban már alkalmazzák ezt a módszert, és az istállók nem panaszkodnak amiatt, hogy bármiféle titkuk kiderül. Az F1-es alakulatok szemléletváltására is szükség van ehhez.

A Williams, a Martini és az Airbnb aztán minden eddiginél vadabb ötlettel állt elő, s a Liberty Media azonnal rábólintott.

A csapat közösségi játékot írt ki, amelynek két nyertese a Brit Nagydíj szombat estéjén bemehet a garázsba, és ott alhat a két autóval, amellyel Felipe Massa és Lance Stroll másnap rajthoz áll a futamon. A nyeremény a Massával való találkozást is magába foglalja.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
6 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
7 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
8 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
12 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
12 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
17 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
19 órája
Ezek is érdekelhetik