F1: a Pirelli nem szállít lágy gumikat Bahreinbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.16. 14:53
Nem szállítja el a lágy gumikat a hétvégi Formula–1-es Bahreini Nagydíjra a Pirelli, az autós gyorsasági-világbajnokság kizárólagos gumiszállítója, mivel ez a típusú keverék túl gyorsan kopik.
Az olasz cég szóvivője kedden azt mondta, azért döntöttek így, mert az elmúlt hónapban rendezett malajziai GP-n a versenyzők és a csapatok egyaránt panaszkodtak a lágy keverékű abroncsok gyors kopására, a bahreini pálya pedig hasonló jellemzőkkel rendelkezik, mint a malajziai. A Pirelli ennek nyomán úgy határozott, hogy a hétvégi versenyre csak a közepes és a kemény keverékű gumikat biztosítja az istállóknak.A lágy abroncsok használhatatlanságát jól szemléltette, hogy a vasárnapi Kínai Nagydíjon a győztes Fernando Alonso (Ferrari) volt az a pilóta, aki a legtöbb kört – pontosan hetet – tett meg ezzel a keverékkel, a többiek még ennél is kevesebb ideig tudtak megfelelő tempóval haladni a lágy gumikkal.„A bahreini pályán használódnak el a gumik a leggyorsabban – mondta Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója. – A magas páratartalom és a nagy hőség miatt előzetesen úgy látjuk, három boxkiállásnál kevesebbel nem lehet végigmenni a versenyen.”
Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
5 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
7 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
9 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
11 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
11 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
13 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
15 órája
Ezek is érdekelhetik