F1: a Mercedes és az Alpine is kitűzte az autóbemutatója időpontját

H. L.H. L.
2024.01.15. 10:53
null
Két újabb csapat tűzött ki dátumot (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes, valamint az Alpine hétfő délelőtt hivatalosan megerősítette, hogy mikor leplezi le a 2024-es versenygépét.

 

 

A Ferrari, az Aston Martin, a Williams és a Stake F1 után a Mercedes, illetve az Alpine is kitűzte az autóbemutatója időpontját. A 2023-as idényt a második helyen záró „ezüstnyilak" február 14-én online követhető rendezvény keretein belül rántják le a leplet a W15-ösről, míg a konstruktőri tabellán a hatodik pozíciót megszerző enstone-iak egy héttel korábban, február 7-én tart évnyitó eseményt, amelyet az idei Formula–1-es, illetőleg a WEC-program ismertetésének dedikál.

 

Mindkét alakulat változatlan pilótafelállással vág neki a 2024-es bajnokságnak: Lewis Hamilton és George Russell visszatérne a győztesek útjára, és felvenné a harcot a tavaly egyeduralkodó Red Bull-lal, míg Esteban Ocon és Pierre Gasly közeledne az élcsapatokhoz, és az előző évi két pódium után újabb dobogós helyezéseket gyűjtene Bruno Famin irányítása alatt.

A német istálló a teljesen megváltozott autókoncepcióját a tervek szerint azonnal pályára viszi Silverstone-ban filmforgatási nap keretein belül.

A hétfői bejelentések után négy alakulat, a Red Bull, az AlphaTauri, a McLaren, valamint a csapatfőnökétől nemrég megváló Haas maradt, amely még nem árulta el, mikor leplezi le az új versenygépét.

A 2024-eS RAJTLISTA ÉS BEMUTATÓK
csapatnév (nemzetiség)rajtszám
motorbemutató
RED BULL
Max VERSTAPPEN (holland)1Honda RBPT
??
Sergio PÉREZ (mexikói)11
MERCEDESLewis HAMILTON (brit) 44Mercedesfebruár 14.
George RUSSELL (brit)63
FERRARICarlos SAINZ Jr. (spanyol) 55Ferrarifebruár 13.
Charles LECLERC (monacói)16
ASTON MARTIN
Fernando ALONSO (spanyol)14Mercedesfebruár 12.
Lance STROLL (kanadai)18
WILLIAMS
Alexander ALBON (thaiföldi)
23Mercedesfebruár 5.
Logan SARGEANT (amerikai)
2
ALPINE
Pierre GASLY (francia)10Renaultfebruár 7.
Esteban OCON (francia)31
ALPHATAURI
CUNODA Juki (japán)22Honda RBPT??
Daniel RICCIARDO (ausztrál)
3
HAAS
Kevin MAGNUSSEN (dán)20Ferrari??
Nico HÜLKENBERG (német)
27
MCLAREN
Lando NORRIS (brit)4Mercedes??
Oscar PIASTRI (ausztrál)
81
STAKE F1Valtteri BOTTAS (finn)77Ferrarifebruár 5.
CSOU Kuan-jü (kínai)24

 

Legfrissebb hírek

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
2 órája

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
2 órája

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
3 órája

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
3 órája

Magyar Péter: Szeretnénk, ha minél több magyar látogatna ki a Magyar Nagydíjra

F1
4 órája

Norris magabiztos sikert aratott Verstappen és Antonelli előtt; Piastri kiesett a Hungaroringen

F1
6 órája

Nálunk forgat a Trónok Harca sztárja, Liam Cunningham – eljött megnézni az F1-es Magyar Nagydíjat

F1
6 órája

Malajzia rendezi az idei Bahreini Nagydíjat – hivatalos

F1
9 órája