F1: a férfi-női esélyegyenlőségért indít új programot az Alpine

L. M.L. M.
2022.06.30. 14:01
null
Az Alpine szeretné növelni a csapatnál dolgozó nők számát (Fotó: AFP)
Új programot indít az Alpine Formula–1-es csapata, Rac(h)er néven. A kezdeményezés célja, hogy a nemek közti egyenlőségre való törekvést támogassák. A program keretein belül szeretnék növelni a csapatnál dolgozó nők számát, a fiatal lányok körében népszerűsítenék a motorsportot és bejuttatnának egy nőt az F1-be.

 

„Az Alpine elkötelezi magát amellett, hogy növelje a saját munkaerőn belüli sokszínűségét” – ezzel a mondattal kezdődik az a bejelentés, amit a francia istálló a hivatalos honlapján tett közzé.

A Rac(her) néven futó kezdeményezés több pontból áll. Az alpesiek szeretnék felhívni a figyelmet a befogadásra és az esélyegyenlőségre, valamint terveznek egy tudományos kutatást, amelynek segítségével lebontanák azokat az előítéleteket, amelyek a nők autósportbeli kvalitásaival kapcsolatosak. Az Alpine emellett egy fejlesztési programot is létrehoz, amelynek az a célja, hogy már fiatal kortól kezdve támogassa a tehetséges női pilótákat és segítse a száguldó cirkuszba kerülésüket.

A program fő célja, a korábban említettek mellett a női dolgozók számának növelése. Jelenleg a francia csapat dolgozóinak 12%-a nő, ezt a számot szeretnék öt éven belül 30-ra feltornászni. A projekt során ellátogatnak iskolákba, ahol a lányok körében népszerűsítik az autóversenyzést és az autóipari munkákat, valamint befektetnek a tudományos-technológiai tudományágakról szóló (STEM) tanfolyamokba, így segítve a nőket a pályafutásuk során.

Az Alpine szerint túl későn veszik észre és kezdik el támogatni a női tehetségeket ahhoz, hogy hosszú karrierjük lehessen. Ezen szeretnének változtatni azzal, hogy létrehoznak egy akadémiát, amely már fiatal korban felkarolná a tehetséges gokartosokat. Jelentős erőforrásokat fordítanak arra, hogy a gokart után a Formula–4-be kerüljenek a versenyzők, innen pedig az F2-be, majd az F1-be.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a sport és az ipar mély átalakítására van szükség ahhoz, hogy a jövőben minden tehetség kiteljesedhessen. A Rac(h)er elindításával reméljük, hogy a szektor összes tagja csatlakozik majd hozzánk, mert csak közösen tudunk változást elérni” – nyilatkozott Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója.

Claire Mesnier, a Alpine HR-alelnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem csak a statisztikán szeretnének változtatni, hanem valódi meritokráciát szeretnének a csapaton belül létrehozni, azaz olyan rendszert, ahol mindenki a teljesítménye alapján érdemli ki a pozícióját: „Az Alpine Irányító Bizottságának jelenleg 50%-a nő és ez nem azért van, mert lenne egy kvóta, hanem a szakterületükön ők a legjobbak.”

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
8 órája

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2026.10.13. 11:45

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
2026.10.12. 10:50

Heti program: pályán a Fradi az El-ben, BL- és Kl-meccsek

Minden más foci
2026.10.12. 06:30

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

Vasárnapi sportműsor: ETO–PAFC, Liverpool–Manchester City, Szingapúri Nagydíj

Minden más foci
2026.10.10. 23:58

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47