F1: Räikkönen a Vettellel közös munkát dicséri

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.17. 12:54
Kimi Räikkönen, a Formula–1-es Ferrari finn pilótája szerint remekül tudnak együtt dolgozni csapattársával, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettellel.

A 35 éves versenyző a formula1.com-nak nyilatkozott erről a hétvégi Bahreini Nagydíjat megelőzően, s azt mondta, nincs szükségük arra, hogy közvetítőkön keresztül beszéljenek egymással a munkáról.

„Nagyon jó, hogy nyíltan tudunk egymással beszélni, ennek így kell lennie” – jelentette ki Räikkönen, s hozzátette, arra számít, hogy a szezon hátralévő részében még erősebbek lesznek, s egyre többször tudják megszorongatni a vb-címvédő Mercedes pilótáit, a tavalyi győztes brit Lewis Hamiltont, valamint a német Nico Rosberget.

Hamiltonnak három futam után 68 pontja van, mögötte Vettel a második 55 ponttal, Rosberg 51-gyel a harmadik, Räikkönen 24-gyel ötödik.

A Ferrari eddigi utolsó egyéni vb-címét 2007-ben megnyerő Räikkönennek az év végén lejár a szerződése a maranellóiaknál, akiknek a megállapodás értelmében lehetőségük van hosszabbítani vele. A finn versenyző szerint ez csak a csapaton múlik.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
3 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
4 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
6 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
8 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
10 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
10 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
11 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
11 órája
Ezek is érdekelhetik