Autósport: Hamilton kipróbálná magát a NASCAR-ban

F1 F1F1 F1
Vágólapra másolva!
2015.11.26. 19:10
A háromszoros Formula–1-es világbajnok Lewis Hamilton szívesen kipróbálná magát az amerikai NASCAR versenysorozatban.

„Egy napon nagyon szívesen részt vennék egy versenyen. Nem valószínű, hogy erre egy oválpályán kerülne sor, de egy városi vagy országúti futamon lenne rá esély – nyilatkozta a Mercedes 30 esztendős brit versenyzője azt követően, hogy csütörtökön részt vett Miamiban a sorozat idei záró futamán, amely barátjának, a négyszeres bajnok Jeff Gordonnak utolsó viadala volt. Hamilton hozzátette, korábban még sosem járt NASCAR futamon. – Ő egy legendás pilóta és egy nagyszerű srác. Azt mondta nekem, hogy ez az utolsó éve, így iderepültem, és remekül éreztem magam."

„Van néhány dolog, amiket jobban csinálnak, mint nálunk, biztosan tudnánk tőlük tanulni. Egy nagy show, óriási látványosság, különösen a rajongóknak, akik nagyon közel vannak a garázsokhoz és a pilótákhoz" – mondta Hamilton.

A korábbi Formula–1-es világbajnok pilóták közül megfordult már a NASCAR-ban a brit Jim Clark, az amerikai Mario Andretti és a kanadai Jacques Villeneuve, valamint az F1-ben futamgyőztes kolumbiai Juan Pablo Montoya.

A Formula–1-es világbajnokság a hétvégén, Abu-Dzabiban zárul.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
9 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
9 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
11 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
13 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
15 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
16 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
16 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
17 órája
Ezek is érdekelhetik