A Mercedes nem fellebbez Schumacher büntetése ellen

Vágólapra másolva!
2010.05.18. 19:33
null
Érvényben marad Schumacher büntetése (Fotó: Action Images - archív)
A Mercedes nem fellebbez Michael Schumacher 20 másodperces büntetése miatt, amelyet a német klasszis utólag kapott a hétvégi Monacói Nagydíjon – jelentette be hivatalosan a német istálló.

„A sport szellemiségének megfelelően azt tartjuk helyesnek, hogy nem fellebbezünk. Ebben az esetben nem célravezető utólagosan sokáig vitatkozni az eredményekről" – nyilatkozta a Mercedes motorsportigazgatója, Norbert Haug.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

Mint ismert, Michael Schumacher azért kapott 20 másodperces büntetést, mert a futam utolsó körében megelőzte Fernando Alonsót, rögtön azután, hogy a biztonsági autó elhagyta a pályát. Azonban a 40.13-as szabály úgy rendelkezik, hogy ha a biztonsági autó mögött ér véget a verseny, és az az utolsó körben elhagyja a pályát, akkor sem lehet már előzni.

Haug ugyanakkor megvédte azt a döntést, hogy szabad kezet adtak Schumachernek az előzésre a Monacói Nagydíj utolsó körében. „Mi a csapatnál – sok külső szemlélőhöz hasonlóan – úgy véltük, hogy a «szabad pálya» és a zöld-jelzés azt jelenti, hogy lehet támadni" – mondta a sportvezető, aki azt is hozzátette, mostantól a következő futamra koncentrálnak.

Schumacher büntetése miatt a hatodik helyről lecsúszott a tizenkettedik helyre, és hat futam után mindössze a kilencedik helyen áll a pilóták világbajnoki pontversenyében.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
Tegnap, 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
2025.06.15. 14:33
Ezek is érdekelhetik