Amilyen változatos képet mutattak a Szingapúri Nagydíj három szabadedzései, olyan színes eredményt hozott az időmérő is. Az első szakaszban Lewis Hamilton, a másodikban George Russell bizonyult a leggyorsabbnak, aki aztán a mindent eldöntő szegmensben sem talált legyőzőre, így a fő esélyesnek tartott McLaren, valamint az új első szárnyat kapó Max Verstappen egyetlen szakaszban sem tudott az élen zárni.
A pole pozíciót így váratlan módon a Mercedesé lett, méghozzá az idén másodszor hagyományos időmérő keretei között, hiszen Andrea Kimi Antonelli korábban sprintkvalifikáción szerezte meg az elsőséget. Russell az idén másodszor, Szingapúrban először, míg a teljes pályafutását tekintve a nyolcadik alkalommal várhatja az élről a piros lámpák kialvását.
„Csodálatos, hogy megszereztem a pole pozíciót! A péntek több okból kifolyólag is elég küzdelmesen alakult, így remek érzés, hogy visszatértünk, és meglett az eredmény. Egy hosszú, izzadtságos verseny vár ránk, de tudtam, hogy megvan az autóban a potenciál, és Kimi is csodálatos munkát végzett az egész hétvége során. Sokat nyertem annak köszönhetően, hogy láthattam, mire volt képes pénteken. Nagyon örülök, hogy az enyém a rajtelsőség! Szingapúr nem volt a legkedvesebb hozzám a múltban, de nagyrészt saját magamnak köszönhettem mindezt.”
„Nem fogom magam elragadtatni a pole pozíciótól, de természetesen ez a legjobb kiindulópont. Előnyt jelent a rajtrács innenső oldaláról indulni, de és szeretném azt hinni, hogy sikerül megtartanom a vezetést, de ez a srác (Verstappen) remekül rajtol, és szereti beküldeni a belső ívre” – tette hozzá az idén már egy ízben diadalmaskodó Russell, aki a hírek szerint nagyon közel van a szerződéshosszabbításhoz a Mercedesszel.
TÖBB VERSENYZŐT IS VIZSGÁLTAK AZ IDŐMÉRŐ UTÁN |
---|
Az első szakasz végén Pierre Gasly leparkoló Alpine-ja miatt lengették a sárga zászlót, amit követően összesen öt versenyzőt kezdtek el vizsgálni esetleges szabálysértés miatt. Két pilótát, Russellt és Strollt már a kvalifikáció folyamán tisztázták, Nico Hülkenberg, Cunoda Juki és Gabriel Bortoleto esetét csak az esemény után vették górcső alá a sportfelügyelők. Az FIA végül egyik esetben sem szabott ki büntetést. |
Nagy kérdést jelentett a hétvégét megelőzően, hogy a Red Bull képes lesz-e hozni az előző két versenyhétvégén mutatott erős tempóját Szingapúrban is, és az eddigiek alapján, minden oka megvan a csapatnak a bizakodásra, hiszen amellett, hogy bevált az új első szárny, Verstappennek sikerült megszereznie a második rajthelyet, ráadásul úgy, hogy mindkét McLaren-versenyzőt megelőzte. Az egyéni vb-összetettben 69 pont lemaradással a harmadik helyet elfoglaló hollandban maradt némi hiány, szerinte hatással volt a gyors körére az, hogy túl közel került Lando Norrishoz a végén.
„Ez történik, amikor egy autó két másodperccel előtted poroszkál. Ez megjegyzem, és emlékzeni fogok rá. Nem Oscar (Piastri) volt az, ami kissé sajnálatos, hiszen máskülönben szerintem közelebb kerülhettem volna a pole pozícióhoz. Itt mindig izgalmasan alakul a kvalifikáció, természetesen csalódott vagyok, hogy nem lett meg a rajtelsőség, de számunkra eddig nagyon jól alakult ez a hétvége. Rendkívül versenyképes az autó, az, hogy megint másodikak lettünk, nagyon jó eredmény nekünk.”
A McLarennek meglepő módon nem igazán volt esélye beleszólni a pole pozícióért vívott küzdelembe, a vb-éllovas Piastri 366 ezreddel maradt el a pole pozíciótól, míg Lando Norris hátránya a négy tizedmásodpercet is meghaladta. Az ausztrál a harmadik, míg a brit az ötödik rajthelyet szerezte meg.
„Többet szerettem volna ma elérni, de nem hiszem, hogy négy tized lett volna még az autónkban, hogy megszerezzük a pole pozíciót. Összességében viszont egészen elégedett vagyok, eddig jól alakult a hétvége, szépen építkeztünk. Tiszta időmérőm volt, és csakis erre vágytam. Meglepett a Mercedes pole pozíciója. Az időmérő elején még elég jónak tűntünk, de aztán úgy tűnt, mindenki más több időt talált, míg mi nem igazán. Kissé meglepő volt, de az egész hétvége furcsa kissé, elég nehéz munkára bírni a gumikat” – zárta rövidre.
Norris 25 pontos hátrányt kíván eltüntetni a fennmaradó versenyeken, ám nem lesz könnyű feladat vasárnap csökkentenie a lemaradását, mert csak az ötödik rajthelyet szerezte meg a pályán, ahol egy évvel korábban pole pozíciót szerzett, majd másnap győzelmet aratott. „Ha valahol nem akarsz ramatyul lenni, az ez a hely. Ma már jobban vagyok, az elmúlt két napban kicsit jobban szenvedtem. Gyorsan ledöntött, de viszonylag gyorsan el is múlt. Valószínűleg nem vagyok a legjobb formámban, de nincs mentségem. A többi csapat fejlődött, a Mercedes remek munkát végzett, míg a Red Bull jó formában van az elmúlt két nagydíj óta. Nincs ebben semmi meglepő. Szingapúr mindig kicsit furcsa volt.”
„Tudjuk, hogy szenvedés vár ránk, amikor az első gumikkal küszködünk, eléggé kínlódunk csapatként. Ez egész hétvégén ez volt a helyzet. Ilyen esetekben mindig a Mercedes az a csapat, amelyik az élen van, mint ahogyan azt Las Vegasban is történt. Szerintem rájöttünk, miért szenvedünk. A kocsi eleje nem elég erős, túl nagy az alulkormányzottság, szóval kompromisszumokat kell kötnöd. A mai napon az az érzésed, hogy bárki ellen is harcolsz, csak csalódás lesz a vége, mert nem vagyunk elég gyorsak.”
„Mindig kínálkoznak lehetőségek a versenyen, de nem sok. Ha onnan rajtolsz, mint ahonnan mi, akkor a második-harmadik helyen meglehet. Tavaly ahogyan tiszta levegőben autózhattam, könnyű volt, de most nem vagyunk abban a helyzetben. Sok munka vár ránk” – zárta gondolatait.
KETTŐS KIZÁRÁST SZENVEDETT EL A WILLIAMS |
---|
A Williams hátsó szárnyán a megengedett 85 milliméternél nagyobb volt a rés, aminek következtében a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) mindkét autót kizárta az időmérőről. Az eredetileg a 12-13. rajtkockát kisajátító Alexander Albon és Carlos Sainz Jr. a 19-20. helyről lesz kénytelen nekivágni a vasárnapi futamnak. |
A Ferrari kissé csalódást keltő időmérőn van túl, hiába tűnt ugyanis a hétvége egyes pontjain biztatónak a tempója, Lewis Hamilton és Charles Leclerc csak a hatodik-hetedik helyet szerezte meg. A hétszeres világbajnok a saját bevallása szerint a kvalifikáció első szakasza után úgy érezte, akár a legjobb pozíciókért is harcba szállhat, azonban végül több mint fél másodperccel maradt el az élen záró Russelltől.
„Élveztem, egész hétvégén ott voltam, jó érzés volt vezetni az autót, és ez meg is látszott a Q1-ben. Nagyon erősnek éreztem magam, és azt hittem, harcba szállhatok a legjobb helyekért is. Ahogyan a bokszutcában várakoztunk, visszahűltek a gumik, kimegyünk egy körre, aztán visszamegyünk, a hőmérsékleti tényező fontos. Ezek a dolgok mind összeadódnak, optimizálnunk kell minden egyes eseményt, és még vár munka ránk, hogy ezt sikerüljön elérni.”
„Fogunk róla beszélni a háttérben, aztán javítunk a folyamatokon. Mindenki olyan keményen dolgozik, amennyire csak tud, most meg kell néznünk, hogy a többiek mit csinálnak. A Mercedes elöl volt, és nem vesztett gumihőmérsékletet, eközben mi várakoztunk, az autót is leállítottuk, és öt-hat Celsius-fokot is veszítettünk, amit elég nehéz visszaszerezni. A Q3-ban csak emiatt fél másodpercet vesztettem, ez frusztráló, de vasárnap a lehető legjobb teljesítményt akarom nyújtani.”
SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE | |||||
---|---|---|---|---|---|
1. | George Russell | brit | Mercedes | 1:29.158 | átlag: 198.941 km/ó |
2. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 1:29.340 | 0.182 |
3. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:29.524 | 0.366 |
4. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 1:29.537 | 0.379 |
5. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 1:29.586 | 0.428 |
6. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 1:29.688 | 0.53 |
7. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:29.784 | 0.626 |
8. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 1:29.846 | 0.688 |
9. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:29.868 | 0.71 |
10. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 1:29.955 | 0.797 |
11. | Nico Hülkenberg | német | Sauber-Ferrari | 1:30.141 | |
12. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1:30.202 | |
13. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:30.235 | |
14. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda | 1:30.320 | |
15. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda | 1:30.353 | |
16. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 1:30.820 | |
17. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1:30.949 | |
18. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Renault | 1:30.982 | |
19. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1:30.989 | |
20. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 1:31.261 |
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE | |||||
---|---|---|---|---|---|
1. SZAKASZ | 2. SZAKASZ | ||||
1. | Hamilton | 1:29.765 | 1. | Russell | 1:29.562 |
2. | Russell | 1:29.928 | 2. | Verstappen | 1:29.572 |
3. | Norris | 1:29.932 | 3. | Antonelli | 1:29.649 |
4. | Verstappen | 1:30.028 | 4. | Norris | 1:29.809 |
5. | Antonelli | 1:30.036 | 5. | Piastri | 1:29.813 |
6. | Hadjar | 1:30.214 | 6. | Leclerc | 1:29.914 |
7. | Piastri | 1:30.313 | 7. | Hamilton | 1:29.936 |
8. | Leclerc | 1:30.370 | 8. | Hadjar | 1:30.016 |
9. | Bearman | 1:30.420 | 9. | Alonso | 1:30.054 |
10. | Cunoda | 1:30.574 | 10. | Bearman | 1:30.076 |
11. | Sainz | 1:30.640 | 11. | Hülkenberg | 1:30.141 |
12. | Lawson | 1:30.681 | 12. | Albon | 1:30.202 |
13. | Hülkenberg | 1:30.715 | 13. | Sainz | 1:30.235 |
14. | Alonso | 1:30.745 | 14. | Lawson | 1:30.320 |
15. | Albon | 1:30.775 | 15. | Cunoda | 1:30.353 |
16. | Bortoleto | 1:30.820 | |||
17. | Stroll | 1:30.949 | |||
18. | Colapinto | 1:30.982 | |||
19. | Ocon | 1:30.989 | |||
20. | Gasly | 1:31.261 |
SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, RAJTSORREND | |||
---|---|---|---|
1. | George Russell | brit | Mercedes |
2. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda |
3. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes |
4. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes |
5. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes |
6. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari |
7. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari |
8. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda |
9. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari |
10. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes |
11. | Nico Hülkenberg | német | Sauber-Ferrari |
12. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda |
13. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda |
14. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari |
15. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes |
16. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Renault |
17. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari |
18. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault |
19. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes |
20. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes |
16. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ | |
OKTÓBER 3., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 1. Alonso 1:31.116 |
2. szabadedzés | 1. Piastri 1:30.714 |
OKTÓBER 4., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 1. Verstappen 1:30.148 |
Időmérő | 1. Russell 1:29.158 |
OKTÓBER 5., VASÁRNAP | |
A verseny (62 kör, 306.28 km) rajtja | 14.00 |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
Amerikai Nagydíj, Austin | október 19., 21.00 |
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóváros | október 26., 21.00 |
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo | november 9., 18.00 |