Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.19. 14:37
Leclerc (balra) és Vasseur (jobbra) is részt vett az F1 című film premierjén New Yorkban (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint kollektíven túl sok hibát követtek el a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon, miközben az autóban végig megvolt a tempó egy remek eredményhez.

Charles Leclerc már a pénteki szabadedzés első körétől fogva magabiztos volt Montrealban, és az sem vetette vissza, hogy mindössze három gyors kör után falba tette a Ferrarit, amit követően a nyitó napon már nem is tudott visszaülni a volán mögé. A monacói versenyző a szombati gyakorláson is erős köridőket ért el, és minden jel arra mutatott, hogy az időmérőn harcban lehet a pole pozícióért, és az első sorba kvalifikálhatja magát. Ehelyett a nyolcadik rajtkockát szerezte meg, miközben az egyik kedvenc vadászterületén egészen jó tempót diktáló Lewis Hamilton az ötödik helyről várhatta a 70 körös verseny rajtját. 

Noha a futamot megelőzően mindkét versenyző dobogós esélyekről beszélt, a Scuderia csak a negyedik erőt jelentette vasárnap, a monacói, brit kettős szinte a senki földjén autózott, és végül az ötödik-hatodik helyen látta meg a kockás zászlót Lando Norris nullázása után. A montreali hétvégén az olasz sajtóra kiakadó csapatfőnök, Frédéric Vasseur újabb elszalasztott lehetőségekről, és ki nem használt potenciálról nyilatkozott a kudarcos verseny után.

Megmutattuk, hogy megvan a tempónk, amikor Charles abszolút legjobb részidőt ért el az első szektorban az időmérőn. Egész hétvégén az a rész jelentette a gyenge pontunkat. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy megszereztük volna a pole pozíciót, de legalább jó helyzetben lettünk volna. Túl sok hibát követtünk el kollektíven az egész hétvégét alapul véve, kezdve az első tréningen a balesettel, a kvalifikáción elkövetett hibával, majd ott volt a mormota a versenyen. Végső soron nagyon szoros a küzdelem, és szinte semmi sem kell ahhoz, hogy egyik hétvégéről a másikra pozíciót cserélj, hacsak nem dolgozol tökéletesen.”

 

A Mercedes esete jó lecke volt. Sehol sem voltak a tripla hétvégén, most pedig mindkét autójukkal ott vannak a dobogón. Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen megváltoztatták-e a kocsit, de péntek reggeltől kezdve ott voltak, és nagyszerű munkát végeztek a felkészüléssel – méltatta az ellenfelet, majd arra is rámutatott, hogy az időmérőn a gumihasználat terén is rossz utat követhettek. – A fő gondot az jelenti, hogy jól használjuk, megértsük és jól válasszuk ki a gumikat a kvalifikációra.”

„Ez elég nehéz feladat. Úgy gondolom, hogy Max (Verstappen) és a Mercedes jobb munkát végzett, mint mi és a McLaren, és ez már valószínűleg a hétvége elejétől kezdve megmutatkozott a gumiválasztással. Már péntek reggel el kell kötelezned magadat. A gumik használatából több teljesítmény származik, mint amennyi különbség az autók között van. Ez igaz volt ezen a hétvégén, és igaz volt Monacóban, valamint Imolában is. Jobb munkát kell végeznünk.”

„Monte-Carlóban ott voltunk elöl, és most is ott voltunk az elején az időmérőn a kör elejét tekintve. De ha az első sorokból szeretnénk indulni, akkor nagyon sima, zökkenőmentes hétvégére van szükségünk a lehetőségek kihasználásában. És ez az a terület, ahol csúnyán elbuktunk Kanadában.”

A versenyen megint fejtörést okozott a stratégia a Ferrari számára, hiszen Leclerc és a csapat más állásponton volt. A csapatfőnök elismerte, talán hibát követtek el a taktikával. „Igaza volt abban, hogy nincs igazán veszítenivalónk, amikor az élboly mögött vagyunk. Vállalhatunk némi rizikót, de a gumik élettartamát figyelembe véve túl optimistának tartottuk azt az elképzelést, hogy képes ötvenkörös etapot teljesíteni a kemény keveréken. Valószínűleg hiányzott a hétvége korábbi részéből is néhány kör ahhoz, hogy ezt megbecsülhessük.”

A Ferrari végül 18 pontot gyűjtött Montrealban, míg a Mercedes összesen 40 pontot tett zsebre, aminek következtében a maranellóiak elvesztették a második helyüket a németekkel szemben a konstruktőri tabellán. A két istállót 16 pont választja el egymástól tíz versenyhétvégét követően.

F1
2025.06.14. 15:05

„Így nem lehet bajnokságot nyerni” – Vasseur kifakadt az olasz sajtóra

„Nem tudom, és nem is értem, mi a cél. Talán az, hogy sz.rt dobáljanak a csapatra.”

 

54. KANADAI NAGYDÍJ
JÚNIUS 13., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:13.193
2. szabadedzés1. Russell 1:12.123
JÚNIUS 14., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:11.799
Időmérő1. Russell 1:10.899
JÚNIUS 15., VASÁRNAP
A verseny1. Russell, 2. Verstappen, 3. Antonelli
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 29., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 6., 16.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 27., 15.00

 

Legfrissebb hírek

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
5 órája

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
5 órája

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
8 órája

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
Tegnap, 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

Hosszabbítás után 2035-ig marad a versenynaptárban a Kanadai Nagydíj

F1
2025.06.17. 16:50

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
2025.06.16. 11:25

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10
Ezek is érdekelhetik