F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

H. Á.H. Á.
2025.05.06. 22:14
null
Oli Oakes egy év után távozott a franciáktól (Fotó: Getty Images)
Kedd este rövid közlemény jelent meg a Formula–1-ben idén várakozáson alul teljesítő Alpine istálló honlapján, ebben arról számol be a francia csapat, hogy azonnali hatállyal távozik posztjáról Oliver Oakes csapatvezető. Helyét a következő, Imolában sorra kerülő versenyen két hét múlva ideiglenesen a Benettonnal a kilencvenes évek közepén Michael Schumacherrel két világbajnoki címet nyerő Flavio Briatore veszi át.

A franciák honlapján olvasható közleményből kiderül, Oakes maga jelentette be távozását, amit a vezetőség elfogadott, egyben az istállóhoz tavaly májusban vezérigazgatói tanácsadóként visszatérő Flavio Briatore veszi át a helyét – ideiglenes jelleggel, miközben megtartja a tanácsadói posztját is.

„Ez úton szeretnénk megköszönni Oliver Oakes munkáját, amivel a tavaly nyári érkezése óta a csapatot a konstruktőri világbajnokság hatodik helyéhez segítette” – áll a közleményben, amely azzal zárul, hogy az istálló további megjegyzéseket nem fűz a változáshoz.

Briatore visszatérése csak az első személyi váltás lehet az Alpine-nál, amely idén eddig nem nyújt állandó stabil teljesítményt, s csupán hét pontot gyűjtve a kilencedik helyen áll a csapatok világbajnoki pontversenyében.

A következő nagy jelentőségű változás az idény előtt a csapathoz hozott újonc Jack Doohan menesztése lehet, aki az eddigi hatból négy versenyt fejezett be, pontot nem szerzett. A legnagyobb esély arra mutatkozik, hogy még a két hét múlva esedékes Emilia-romagnai Nagydíj előtt leváltják, s a tartalék versenyző, Franco Colapinto foglalja el a helyét. De nem elképzelhetetlen, hogy az ausztrál számára véget is érne az F1-es pályafutása, sportági pletykák szerint könnyen előfordulhat, hogy a mezőnyhöz jövőre csatlakozó Cadillac istálló adhat neki új esélyt.

 

Legfrissebb hírek

Száz éve született Jack Brabham, aki saját építésű autójával lett F1-es világbajnok

Népsport
2026.04.02. 10:00

Verstappen nélkül tesztel a Red Bull; a Ferrari többször is pályára hajt az F1-es kényszerszünetben

F1
2026.03.31. 16:24

A győztes sosem fog beszélni róla, de az idei F1 javításra szorul

F1
2026.03.31. 14:29

„Egy kör különbség, és valószínűleg nyertem volna” – Russellt frusztrálja a Japán Nagydíj alakulása

F1
2026.03.29. 16:23

Verstappen komolyan fontolgatja, hogy befejezi az F1-es pályafutását

F1
2026.03.29. 14:56

„Figyelmeztettük az FIA-t” – a versenyzők változtatást követelnek Bearman óriási bukása után

F1
2026.03.29. 13:26

Antonelli az újabb sikerrel a pontverseny élén! Russell leszorult a dobogóról Szuzukában

F1
2026.03.29. 09:00

„Rendkívül frusztráló” – Leclerc kifakadt a szuzukai időmérő után

F1
2026.03.28. 16:30
Ezek is érdekelhetik