Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.12.14. 09:54
Idén is Verstappen lett a Formula–1-es világbajnok (Fotó: Getty Images)
Ruanda fővárosában, Kigaliban kapta meg péntek este a Formula–1-es világbajnoki trófeát Max Verstappen. A gálán Michelisz Norbertet és Kiss Norbertet is díjazták.


A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) először tartotta Afrikában év végi gáláját.

A Red Bull 27 éves holland pilótája sorozatban negyedszer hódította el a vb-címet az autósport elitkategóriájában. Az ezért járó díjat Paul Kagame ruandai elnöktől és az FIA-t irányító Mohammed ben Szulajemtől vette át.

Max Verstappen, aki a sorozat 1950 óta íródó történetében mindössze a hatodik olyan versenyző, aki legalább négy világbajnoki címet gyűjtött, beszédében úgy fogalmazott: büszke a szezonjára és az istálló minden munkatársára.

„Csodálatos. A négy bajnoki cím hihetetlen. Természetesen remélem, hogy ez még nem a vége és hosszabb távon is sikeresek leszünk” – mondta Verstappen, aki a gálát megelőzően együtt dolgozott Kigaliban a ruandai autóklub által szervezett utánpótlás-nevelési programban részt vevő juniorkorú versenyzőkkel. Ez a közmunka volt a büntetése letöltése, amit káromkodásért kapott, miután a Szingapúri Nagydíj egyik sajtótájékoztatóján nem odaillő nyelvezetet használt.

A konstruktőri világbajnoki címet az idén – 26 év után először – a McLaren nyerte, véget vetve ezzel a Red Bull uralmának.

Az FIA honlapjának beszámolója szerint a díjátadón két magyar is megkapta a trófeáját: Michelisz Norbertet a TCR World Tour bajnokaként, Kiss Norbertet pedig a kamionos Európa-bajnokság győzteseként részesítették elismerésben.

 

Legfrissebb hírek

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
52 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
2 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
2 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
6 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
22 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
Tegnap, 17:35

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
Tegnap, 13:20

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23