Hamilton vezérletével a Mercedes kettőse nyitott az élen Las Vegasban

H. L.H. L.
2024.11.22. 04:37
Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak az első edzésen (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton, George Russell sorrendben a Mercedes kettőse bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Las Vegas-i Nagydíj első szabadedzésén. A harmadik helyen Lando Norris (McLaren) érkezett, míg az első ötös sorát Charles Leclerc (Ferrari) és Max Verstappen (Red Bull) tette teljessé.

Két szabad hétvége után folytatódott a 2024-es világbajnokság, a mezőny Brazília után az Egyesült Államok felé vette az irányt, ahol a közép-európai idő szerint hajnali 3 óra 30 perckor kezdődő első szabadedzéssel vette kezdetét a második Las Vegas-i Nagydíj programja. Az idény huszonkettedik állomására a Ferrari érkezett meg az egyik fő esélyesként, de kérdéses volt, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által bevezetett új technikai direktíva miként hat az erőviszonyokra, hiszen az előzetes várakozások szerint pont a Scuderiát tartották a változtatás legnagyobb vesztesének. 

A versenyzők azonnal birtokukba vették a 6201 méter hosszú pályát, és megkezdték a munkát a 16 Celsius-fokos időben, ami okozott gondot, hiszen amellett, hogy eléggé rosszak voltak a tapadási viszonyok, meglehetősen nehéz volt a megfelelő működési tartományba hozni a gumikat is. A többség a közepes keveréken kezdte el gyűjteni az adatokat, néhányan a kemény mellett tették le a voksukat, míg a címvédő Red Bull lágyon teljesítette az első etapját. 

A tréning elején a Mercedes diktálta a tempót, amit jól mutatott, hogy az első próbálkozásokat követően Lewis Hamilton nevével kezdődött az időlista, míg  második helyen a csapattársa, George Russell érkezett csaknem 8 tizedmásodperces hátránnyal. Az „ezüstnyilakat” a tavalyi pole pozíciós, Charles Leclerc követte, majd Lando Norris és Carlos Sainz Jr. zárta az első ötös sorát, míg a „vörös bikák” a kilencedik-tizedik helyen álltak. 

Az újabb etapok után továbbra is Hamilton vezette a sort, igaz, a Mercedesek közé időközben beékelődött Leclerc, míg a top 5-öt a Haas kettőse, Nico Hülkenberg és a betegségből visszatérő Kevin Magnussen egészítette ki. Azonban ahogyan egyre több pilóta teljesített gyors kört a lágy gumin, úgy alakult át a sorrend is. Negyedórával a vége előtt Norris vezetett a Ferrari pilótapárosa előtt, negyedikként Piastri következett, míg az ötödik a Sao Paulóban dobogóra álló Pierre Gasly volt. 

A folytatásban visszaállt az élen a korábbi sorrend, Hamilton az utolsó pillanatokban jegyzett 1:35.001-es kört, amivel megszerezte az első helyet, mögötte bő 4 tized lemaradással Russell zárt, majd Norris, Leclerc, Verstappen, Sainz, Fernando Alonso, Piastri, Gasly, valamint Pérez tette teljessé az első tízest. 

Folytatás 7 órakor a második szabadedzéssel. 

 
2. LAS VEGAS-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 22., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Hamilton 1:35.001
2. szabadedzés7.00–8.00
NOVEMBER 23., SZOMBAT
2. szabadedzés3.30–4.30
Időmérő7.00–8.00
NOVEMBER 24., VASÁRNAP
A verseny (50 kör, 309.958 km) rajtja7.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Katari Nagydíj, LoszaílDecember 1., 17.00
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-DzabiDecember 8., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik