Tizenkét éve nem látott izgalmakat hozhat a Formula–1-es bajnokság

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 09:25
Kanadában az eddig csak vergődő Mercedes volt az egyik leggyorsabb csapat (Fotó: Reuters)
A Mercedes kanadai előretörése azzal kecsegtet, hogy a folytatásban négy topcsapat versenyzői harcolhatnak a futamgyőzelmekért. Hasonlóra legutóbb 2012-ben volt példa.


Amilyen kiábrándító egyhangúsággal indult a 2024-es F1-es évad, olyan felvillanyozóan alakulhat a folytatásban. Bár az első néhány nagydíjon a Red Bull nyomasztó fölénye megmaradt, sőt, talán még nőtt is, Miamiban óriásit fordult a világ, ráadásul azóta nemcsak a McLaren, hanem a Ferrari, majd Kanadában a Mercedes is betört az élmezőnybe. Noha nem tudhatjuk biztosan, hogy a brackley-i istálló montreali lendülete megmarad-e, ám ha igen, az olyan izgalmakkal kecseg­tet, amilyeneket 2012 óta nem láttunk.

Akkor az év eleji gumikáosz rendeződését követően is szoros küzdelem zajlott az élen a Ferrari, a McLaren, a Red Bull és a Lotus között, amelyek még az idény második felében is egyaránt futamgyőzelmet ünnepeltek. Ilyen helyzetben minden nüansznak fontos jelentősége lehet a végeredményben, épp ezért is izgalmas a gondolat, hogy az előttünk álló időszakban megismétlődhet a 12 évvel ezelőtti forgatókönyv.

Ehhez persze több tényezőnek is össze kell állnia, mert ha a Red Bull egyértelműen javítani tud gyenge pontján, újra a mezőny fölé hatalmasodhat, sőt, ha a többiek nem tudják tartani fejlesztési ütemüket, akkor is ellaposodhat az év. De a pozitív gondolkodás jegyében induljunk ki az optimális forgatókönyvből, és bízzunk benne, hogy a négy csapat továbbra is hasonló szinten marad a folytatásban.

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella mindenesetre egyértelműen úgy véli, a Mercedes utolérte, sőt, le is hagyta őket: „Már a kanadai hétvége előtt is mondtam, hogy szerintem a Mercedes egyike a leggyorsabb csapatoknak. Monacóban és a korábbi hétvégéken is olyan köridőket futottak, amelyek számunkra elérhetetlenek voltak. Már akkor is láttuk, hogy megvan bennük a potenciál, és úgy vélem, most kezdik kiaknázni.”

A Mercedest irányító Toto Wolff is többször hangsúlyozta, hogy csapata végre rálelt a helyes irányra, sőt, Lewis Hamilton harmadik szabadedzésen futott köridejét „nem e világbeliként” jellemezte, hosszú etapos tempóját pedig „sztratoszférikusnak és galaktikusnak”. A hetedik helyről nekivágva a változékony körülmények között a hétszeres világbajnok ezt nem tudta kiemelkedő eredményre váltani, ám több bennfentes véli úgy, hogy a Mercedes volt a leggyorsabb Kanadában.

Noha a Ferrarinak váratlanul félresiklott a montreali hétvégéje, korábban az olasz csapat is megmutatta, hogy bármikor képes beférkőzni az élmezőnybe, vagyis minden jel arra utal, hogy a folytatásban az adott pályától és körülményektől függően elviekben négy topcsapat versenyzői reménykedhetnek a győzelemben. Remélhetőleg a nyáron ez a gyakorlatban is testet ölt.   

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
7 órája

F1: a vasárnapi viszontlátásra! – Nemzetközi sajtóvisszhang

F1
20 órája

Így lehet Norris, Verstappen vagy Piastri világbajnok Abu-Dzabiban

F1
20 órája

„Képzelhetik, milyen vacakul érzem magam” – Piastri 16 pontos hátrányból várja az idényzárót

F1
2025.11.30. 20:51

Verstappen-győzelem és McLaren-blama Katarban – már 16 ponton belül a három vb-aspiráns

F1
2025.11.30. 18:40

Bajnokaspiránsok feszülnek egymásnak – az év legfontosabb rajtja következik a Katari Nagydíjon?

F1
2025.11.30. 12:21

Piastri magára talált – de még idejében? Verstappen a bajnoki remények életben tartásáért küzd Katarban

F1
2025.11.29. 21:38

Piastrié a pole pozíció Norris és Verstappen előtt a katari időmérőn

F1
2025.11.29. 18:33
Ezek is érdekelhetik