Hamilton: Ez a valaha volt legrosszabb idénykezdésem

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.03.25. 18:14
Hamilton a 2009-esnél is rosszabbnak gondolja a mostani kezdést (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton a csalódáskeltő Ausztrál Nagydíj után arra a következtetésre jutott, hogy a mostani pályafutása legrosszabb idénykezdete.

Lewis Hamilton neve mellett nem állnak túl fényes eredmények három nagydíj elteltével: az időmérőkön rendre kikapott fiatalabb csapattársától, George Russelltől, az eddigi legjobb rajthelyét a nyolcadik pozíció jelentette, miközben a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjon már a második szakaszban búcsúzott. Ami a versenyeket illeti, Bahreinben hetedikként, míg Szaúd-Arábiában a kilencedik helyen intette le a kockás zászló, amit Melbourne-ben technikai meghibásodás és kiesés követett. 

Az előrelépésben bízó hétszeres világbajnok a 17. körben jelentett motorproblémát. „A lágy gumin startoltunk, hiszen nem jutottam be a Q3-ba, és rendben volt. Sikerült elévágnom néhány versenyzőnek, a tempó is jó volt, semmi különleges, de valamivel gyorsabb voltam, mint az előttem haladók, aztán a motor elszállt."

Hamilton úgy érzi, a mostani pályafutása legrosszabb évkezdése. „Ez a valaha volt legrosszabb idénykezdésem. Rosszabb, mint a 2022-es és a 2023-as, de úgy vélem, még a 2009-esnél is. De meglepő módon egészen jól érzem magam. Egyszerűen mindent próbálok a körülményekhez mérten szemlélni. Lehetne sokkal rosszabb is. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek, és élveztem az Ausztráliában töltött időt. A csapattal való munkát szintén élvezem. Természetesen szeretnék győzelmekért harcba szállni, meglátni a célvonalat, és sosem jó érzés, amikor így alakul, és a futam felét sem érem el, de vissza fogunk vágni, és végül célt fogunk érni. Tovább kell dolgoznunk."

„Könnyű elragadtatni magad a pillanat hevében, és a problémára fókuszálni, de a teljes képet kell nézned. Emellett azt is el kell fogadni, hogy nem irányíthatsz mindent. Frusztráló, hogy nincs minden az irányításunk alatt. Nem vagyok boldog, de holnap nagyszerű napom lesz" – jelentette ki a kiesését követően. 

A Mercedes azzal a reménnyel vágott neki az idénynek, hogy a koncepcióváltás után a Red Bull első számú kihívójává lép elő, és csökkenti a lemaradását az osztrák riválissal szemben. „Ez mindenki hangulatára rosszul hat a csapatnál, hiszen olyan sokat dolgoztunk a télen, és izgatottan, motiváltan, valamint elszántan érkeztünk meg, azt gondoltuk, hogy a győzelemért harcolunk, de nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Aztán úgy vagy vele: oké, akkor a második vagy a harmadik helyért küzdesz, de nem így van. És csak mész lefelé, ez nehéz. De még mindig inspirálnak az emberek, akikkel együtt dolgozom, továbbra is mindent megtesznek, és ez a legfontosabb."

Hamiltonhoz hasonlóan a csapatfőnök, Toto Wolff is csalódottan beszélt a dupla kiesést hozó ausztrál versenyt követően. „Voltak időszakai a futamnak, amikor nagyon hiányzott a tempó, és volt egy szakasza, a végén, amikor a többiekéhez viszonyítva rendben volt, de még az sem olyan volt, mint szerettük volna. A második etapon láthattuk, hogy nem sikerült közelebb kerülnünk a közepes keveréken (Fernando) Alonsóhoz. A köridők alapján egy másodpercre voltunk a McLarentől. Aztán hirtelen az utolsó etapon, amikor már nem aggódtunk semmi miatt, sokkal versenyképesebbek voltak a köridők. Nem olyanok, mint (Carlos) Sainzé, de sokkal jobb volt a helyzet."

„Abban a hitben vágtunk neki az idénynek, hogy ez az autó jobb, mint a tavalyi. De ha megnézzük a tavalyi évet, akkor (Charles) Leclerc kiesett, míg negyedik volt, majd kiszorult az első tízből a büntetése nyomán, míg most negyven másodperccel vannak előttünk. Egyfelől orrba vágnám magam emiatt, másfelől ez bizonyíték arra, hogy ha helyrerakod a dolgokat, akkor gyorsan fordíthatsz a helyzeten, és ebben továbbra is hinned kell. Jelenleg viszont nagyon-nagyon rossz időszakot élünk."

„Nehéz ezt lenyelni, rendkívül nehéz. Hazudnék, ha azt mondanám, egy pillanatig is pozitívan látom a helyzetet, és optimista vagyok. De muszáj legyőzni a negatív gondolatokat, és azt kell mondanunk, hogy fordítani fogunk. De a mostani helyzetet nagyon-nagyon brutálisnak érezzük."

Az újabb csalódáskeltő évkezdet után megkérdőjeleződött, hogy Wolff jól irányítja-e a harmadik éve szenvedő Mercedest. Az osztrák azonban nem érzi úgy, hogy félre kellene állnia. „Résztulajdonosként gondoskodnom kell róla, hogy pozitív és kreatív legyen a hozzájárulásom. Én vagyok az első, aki azt mondja: ha valakinek van jobb ötlete, álljon elő vele. Érdekemben áll, hogy a lehető leggyorsabban fordítsunk a helyzeten. A fizikával van problémánk, nem a filozófiával vagy a szervezeti struktúrával, nem nyeltük le a hülye pirulát 2021 után. Egyszerűen csak nem értjük az autónk bizonyos viselkedési jegyeit."

„Minden egyes nap tükörbe nézek mindennel kapcsolatban, amit teszek. A nagy különbség, hogy nem mondhatom, hogy ez a munkám, és befejezem. Nincs választásom, ez sajnálatos helyzet. Nem vagyok vállalkozó vagy alkalmazott, aki azt mondja, elegem van ebből. A mókuskerekem tovább forog, és nem tudok kiugrani belőle."

Wolff nem lesz a helyszínen a soron következő Japán Nagydíjon, de otthonából így is követni fogja az eseményeket, és tartani fogja a kapcsolatot a csapattal. 

38. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 22., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:18.564
2. szabadedzés1. Leclerc 1:17.277
MÁRCIUS 23., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:16.714
Időmérő1. Verstappen 1:15.915
MÁRCIUS 24., VASÁRNAP
Verseny1. Sainz, 2. Leclerc, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik