F1: „Jobbak voltunk ennél” – Alonsónak fáj a konstruktőri ötödik hely

H. L.H. L.
2023.11.27. 15:12
null
Alonso pályafutása egyik legjobb évének tartja a 2023-ast (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Aston Martin spanyol versenyzője, Fernando Alonso úgy érzi, jobb idényt zártak, mint azt a konstruktőri tabellán elfoglalt helyük mutatja

 

 

Noha az Aston Martin két hellyel előrébb végzett a 2023-as konstruktőri bajnokságban, és összesen 225 ponttal gyűjtött többet, mint egy évvel ezelőtt, az idény elején még úgy tűnt, elékelőbb pozícióban is zárhat. Fernando Alonso ugyanis az első hat nagydíjon öt alkalommal állhatott fel a dobogóra, és csapata egészen a Moncaói GP-ig a második helyet foglalta el az összetett tabellán. Ugyan a silverstone-iakat ezt követően a Mercedes, majd a Ferrari is maga mögé utasította, az olaszországi hétvége után még 102 ponttal előzte meg a McLarent.

15. ABU-DZABI NAGYDÍJ
NOVEMBER 24., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Russell 1:26.072
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:24.809
NOVEMBER 25., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Russell 1:24.418
Időmérő:1. Verstappen 1:23.445
NOVEMBER 26., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Russell

Az év közben óriásit előrelépő wokingiak végül az Amerikai Grand Prix-n előzték még a riválist, és a feleket tizenegy pont választotta el egymástól az idényzáró előtt. Az Aston Martinnak már nem jött össze a fordítás, az alakulat az ötödik helyezést szerezte meg a végelszámolásnál. Alonso szerint az elért eredmény nem tükrözi, milyen jó évet futottak.

„Kissé fáj, hogy ötödikek lettünk a konstruktőri bajnokságban, mivel úgy érzem, ennél jobbak voltunk. Az év elején ennél jobb eredményben bíztunk" – jelentette ki a kétszeres vb-első, aki ezt követően értékelte az egyéni összetettben elért negyedik helyezését is. – Kissé hihetetlen, hogy a negyedikként végeztem, és hogy ezekkel a srácokkal küzdhettünk. Igazából a konstruktőri ötödik pozíció normális esetben azt jelentené, hogy a kilencedik vagy a tizedik vagy az egyéni bajnokságban. Szóval ez egy álomszerű év volt sokak számára az Aston Martinnál, beleértve engem is.Történelmi idény volt a csapat és az én számomra is, nyolc dobogó, több mint 200 megszerzett pont, sőt majdnem 300, tizenkét hónappal ezelőtt mindez elképzelhetetlennek tűnt."

Alonso összességében ugyanannyi pontot szerzett, mint Charles Leclerc, de végül a több harmadik helye révén a monacói előtt rangsorolták. „Valójában, amikor láttam a kivetítőn, hogy Leclerc második lett, azt gondoltam, hogy ő van elöl. De úgy tűnik, ugyanannyi pontot gyűjtöttünk, és nekem van több harmadik pozícióm. Teljesen váratlan ez a negyedik helyezés. A 2012-es mellett a mostanit tartom a valaha futott legjobb idényemnek. Az év elején nem hittem volna, hogy ilyen helyzetben lehetünk, és ilyen teljesítménye lesz az autónknak."

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton: Őrületes szezon lesz

F1
Tegnap, 11:00

A Ferrari állva hagyta a mezőnyt az utolsó tesztnapon; az Aston Martin mért kört sem futott

F1
2026.02.20. 17:05

Antonelli a leggyorsabb az utolsó előtti tesztnapon; az Aston Martin megint megadta magát

F1
2026.02.19. 17:05

Russell egy századdal előzte meg Piastrit; a Red Bull, az Aston Martin és a Ferrari is időt vesztett az 1. tesztnapon

F1
2026.02.18. 17:05

Megvédték a versenymérnököt cserélő Lewis Hamiltont

F1
2026.02.18. 07:56

A Ferrari és a Red Bull a mezőny élén? Az Aston Martin sereghajtó? – számokban az első bahreini teszt

F1
2026.02.16. 17:42

Nagy Dániel és Zsoldos Barna a 2026-os F1-es idény kihívásairól beszélgetett a Nemzeti Sportrádióban

F1
2026.02.16. 17:34

F1: a naptárban marad a barcelonai futam, Spával felváltva

F1
2026.02.16. 17:31
Ezek is érdekelhetik