F1: íme, 2024-es versenynaptár, július 21-én rendezik a Magyar Nagydíjat

L. M.L. M.
2023.07.05. 16:10
null
Elrajtol a mezőny a 2022-es Magyar Nagydíjon (Fotó: Földi Imre)
Szerdán nyilvánosságra hozta a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a Formula–1-es vb 2024-es idényének versenynaptárát, amely szerint a Magyar Nagydíjat július második felében rendezik meg.

 

A 24 futamos évad március 2-án, Bahreinben kezdődik, a mezőny ezt követően Szaúd-Arábiába, majd Ausztráliába látogat. Jelentős változás, hogy az eddig őszi Japán Nagydíj áprilisra került át, míg az Azeri Nagydíjat szeptemberben rendezik meg. Visszatért a Kínai Nagydíj, 2019 után ismét pályára gurulnak a versenyzők Sanghajban.

A ramadán miatt az első két versenyben is változás történt, Szahírban és Dzsiddában is szombaton alszanak ki a piros lámpák.

A 2023-as idényhez hasonlóan ismét nem a Magyar Nagydíj az utolsó verseny a nyári szünet előtt, a mezőny július 19. és 21. között érkezik a Hungaroringre, ezt követően pedig Belgiumban zárja az évad első felét.

A FORMULA–1-ES VB 2024-ES VERSENYNAPTÁRA
Február 29.–március 2.: Bahreini Nagydíj, Szahír
Március 7–9.: Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
Március 22–24.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Április 5–7.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Április 19–21.: Kínai Nagydíj, Sanghaj
Május 3–5.: Miami Nagydíj, Miami
Május 17–19.: Emilia-romagnai Nagydíj, Imola
Május 24–26.: Monacói Nagydíj, Monaco
Június 7–9.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 21–23.:
Spanyol Nagydíj, Barcelona
Június 28–30.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 5–7.: Brit Nagydíj, Silverstone
Július 19–21.: Magyar Nagydíj, Mogyoród
Július 26–28.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Augusztus 23–25.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Augusztus 30.–szeptember 1.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 13–15.: Azeri Nagydíj, Baki
Szeptember 20–22.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 18–20.: az Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 25–27.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 1–3.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21–23.: Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas
November 29.december 1.: Katari Nagydíj, Luszail
December 6–8.: Abu-dzabi Nagydíj, Jasz Marina


 

Legfrissebb hírek

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
15 órája

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
16 órája

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40

Formula–1: elmaradnak a közel-keleti futamok – hivatalos

F1
2026.03.15. 00:17
Ezek is érdekelhetik