F1: életműdíjat kapott Sebastian Vettel

2022.12.05. 13:52
null
A négyszeres világbajnok Vettel a visszavonulása után életműdíjat kapott (Fotó: Getty Images)
Az idén visszavonult, négyszeres Formula–1-es világbajnok Sebastian Vettel kapta az Autosport című szaklap életműdíját.

A 35 éves autóversenyző az úgynevezett Gregor Grant-díjat vasárnap este, a Londonban tartott gála keretében vette át.

„Azt hiszem, leginkább az fog hiányozni az eddigi életvitelemből, hogy olyan sok emberrel dolgozhattam együtt, akik közül mindegyik hatalmas szenvedéllyel végzi a munkáját” – mondta Vettel, és hozzátette, tíz évvel ezelőtt még úgy gondolta, ez egy „normális életvitel”, mostanra azonban rájött, hogy valójában keveseknek adatik meg ez a kiváltság.

„Nem arról van szó, hogy nem szeretem már a Formula–1-et, az utolsó néhány versenyt is ugyanúgy tudtam élvezni. A visszavonulásom bejelentése után nagy tehertől szabadultam meg, hiszen ez a sportág az eddigi életemben végigkísért” – jelentette ki a német versenyző, aki elsősorban azzal indokolta búcsúját az autósport elitkategóriájától, hogy több időt szeretne a családjával tölteni.

Vettel a Red Bull istállóval nyerte mind a négy egyéni vb-címét, mégpedig sorozatban, 2010 és 2013 között. Pályafutása során 299 F1-es futamon indult és 53-szor győzött.

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
7 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik