F1: már meg is találta az Alpine Fernando Alonso utódját – vagy mégsem?

2022.08.02. 19:30
null
Oscar Piastrit előléptette az Alpine (Fotó: AFP)
Egy nappal azt követően, hogy a Formula–1-ben szereplő Aston Martin istálló váratlanul bejelentette, hogy az Alpine-tól elhappolt 41 éves Fernando Alonso lesz az idényvégi visszavonulását múlt csütörtökön bejelentő Sebastian Vettel utódja, a francia istálló is megnevezte a spanyol versenyzőt pótló pilótáját: a 21 éves Oscar Piastri lesz a következő idényben Esteban Ocon párja. Egyben Ottmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke elárulta: ő csak hétfőn délelőtt a sajtóból értesült Alonso távozásáról.

A francia istálló csapatfőnöke, Otmar Szafnauer kedden délelőtt elárulta, ő maga csak hétfőn délelőtt az Aston Martin közleményéből értesült róla, hogy Fernando Alonso a következő idényt már nem csapatával kezdi, s alaposan meglepődött, főleg annak fényében, hogy vasárnap a Magyar Nagydíjat követően még azzal búcsúzott el a spanyol versenyző tőle, hogy „ne aggódjon, nem írt alá sehová, pár nap múlva folytatják a szerződése meghosszabbításáról szóló tárgyalásokat”.

„Közel jártunk már a megállapodáshoz, legalábbis én azt hittem. Persze, a különböző pletykákat én is hallottam, miután Fernando megnyugtatott, hogy nem írt alá, úgy gondoltam, jók vagyunk. Egy plusz egy éves szerződést kínáltunk volna Alonsónak, azzal, hogy ha jövő ilyenkor ugyanezen a szinten teljesít, akkor hosszabbítunk. Ő viszont ezek szerint kevésbé teljesítményfüggő szerződésre vágyott” – fogalmazott Szafnauer egy újságírókkal folytatott online beszélgetés során kedden.

Sajtóhírek szerinte egyébként a spanyol 1+1+1 évre szóló szerződést kapott, s a hírek szerint évi 20 millió eurós fizetést kap majd az Aston Martinnál, s minden idény végén újra tárgyalnak majd a felek a hosszabbításról.

Mindenesetre az Alpine-nál viszonylag gyorsan túltették magukat a kétszeres világbajnok távozásán, s azon, hogy csúnyán félrevezette az istállót. Kedden kora délután be is jelentették, hogy a következő idényben Oscar Piastri lesz a csapat másik versenyzője Esteban Ocon mellett.

Ezzel tulajdonképpen igazán nagy meglepetést nem okozott az Alpine: a 21 éves ausztrál már évek óta az istálló pártfogoltja, s úgy fest, rá is szolgál a bizalomra, mert 2020-ban a Formula–3, tavaly a Formula–2-es bajnokságot nyerte meg, s idén már a csapat tesztpilótájaként minden versenyhétvégén jelen volt.

„Oscar ragyogó tehetség, és nagyon büszkék vagyunk, hogy támogattuk a junior pályafutása során. Már négy éve tart közöttünk az együttműködés, ez alatt láttuk a fejlődését, s úgy ítéljük meg, hogy sokkal többre képes, minthogy bemutatkozzon a Formula–1-ben” – méltatta az ifjú ausztrált Szafnauer.

FRISSÍTÉS, 20.30:

Piastri este nyolckor Twitter-csatornáján megjelent egy néhány mondatos bejelentést, amelyben a 21 éves ausztrál tömören és lényegre törően közölte: ő bizony nem versenyez jövőre a francia alakulatnál.

„Ma délután az Alpine F1 a beleegyezésem nélkül kiadott egy sajtóközleményt, amely arról szólt, hogy náluk fogok versenyezni jövőre. Ez téves, nem írtam alá szerződést 2023-ra az Alpine-nal. Nem fogok az Alpine-nál vezetni 2023-ban” – áll Piastri közleményben.

BŐVEBBEN ITT

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik