F1: Lewis Hamilton is beszállt Brad Pitt F1-es filmjébe

2022.06.08. 19:57
null
Hamilton a filmvilággal kacérkodik (Fotó: AFP)
Még az év első hónapjaiban kezdett el terjedni az iparági pletyka, hogy az Apple Studios egy Formula–1-es film forgatását tervezi, és Brad Pitt lesz a főszereplője, ám eddig nem erősítette meg hivatalosan egyik fél sem ezt. Szerdán aztán az almás cég elismerte, valóban egy F1-es alkotás készítésén dolgoznak, s az 58 éves Pitt lesz a főszereplő. Ráadásul az is kiderült, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a film egyik producere lesz.

 

A filmet az Apple hivatalos közleménye szerint a mozikban jelenleg nagy sikerrel futó Top Gun: Maverick rendezője, Joseph Kosinski rendezi majd, s Hamilton mellett többek között Jerry Bruckheimer is dolgozik majd producerként.

Ami az Oscar-díjas Brad Pittet illeti: a főszerep mellett az ő produceri cége is közreműködik majd a film elkészítésében. Az egyelőre még cím nélküli alkotás egyébként egy veterán autóversenyzőről szól, aki visszavonulása után visszatér, hogy újonc csapattársát segítse.

A film nagyjából 140 millió dolláros költségvetéssel készül, hogy mikorra készülhet el, azt nem tudni, ám az biztosra vehető, hogy az Apple TV mutatja majd be.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
21 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
22 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
22 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35