F1: őrült pletyka kapott szárnyra Fernando Alonsóról Miamiban

Vágólapra másolva!
2022.05.09. 17:36
null
Úgy fest, Alonso (balra) és Verstappen nem lesznek csapattársak (Fotó: AFP)
A 2010–ben és 2011-ben összesen 11 Formula–1-es Nagydíjon szereplő Karun Chandok szerint Flavio Briatore – Fernando Alonso menedzsere – azon mesterkedik, hogy a kétszeres világbajnokot az Alpine-től a következő idényben a Red Bullhoz vigye, ahol Max Verstappen csapattársa lenne. A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner első kézből cáfolta is a pletykát.

 

A második indiai F1-es autóversenyző, Karun Chandok maga osztotta meg értesüléseit a Miami Nagydíjat a helyszínről tudósító Sky Sports nézőivel a spanyol világbajnokról.

„Két pletykát is hallottam vasárnap délelőtt a versenyt megelőzően. Az egyik, hogy Fernando Alonso jövőre Sebastian Vettelt cserélheti le az Aston Martinnál. A másik szintén Fernandót érinti, mégpedig hogy Flavio Briatore azon ügyködik, hogy a spanyol jövőre a Red Bull versenyzője legyen, méghozzá Sergio Pérez helyén. Úgy tudom, Alonso készen áll arra, hogy Max Verstappen csapattársa legyen pályafutása utolsó éveiben, és ismét világbajnoki címekért harcoljon” – magyarázta Chandok.

A tv-csatorna később megkereste Christian Hornert, a Red Bull csapatvezetőjét, aki nem is habozott megcáfolni a jól értesült indiai információit.

„Ez még nekem is újdonság! Az igazság az, hogy teljesen boldogok vagyunk a jelenlegi versenyzőpárosunkkal. Fernando fantasztikus versenyző, csodálatos, hogy ennyi idősen is itt van közöttünk, de az igazság az, hogy nem igazán passzol a terveinkbe. Egyébként Flavio Briatoréval jóban vagyunk, időről időre beszélgetünk is, ám Fernando szerződtetéséről nem esett szó közöttünk. Amúgy pedig Sergióval maximálisan elégedettek vagyunk, nagyszerűen teljesít eddig az idényben” – közölte Horner.

Legfrissebb hírek

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
10 órája

F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

F1
10 órája

Hadjar lesz Verstappen csapattársa; bejelentést tett a Racing Bulls is

F1
2025.12.02. 16:40

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
2025.12.01. 23:40

F1: a vasárnapi viszontlátásra! – Nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.12.01. 09:56

Így lehet Norris, Verstappen vagy Piastri világbajnok Abu-Dzabiban

F1
2025.12.01. 09:39

„Képzelhetik, milyen vacakul érzem magam” – Piastri 16 pontos hátrányból várja az idényzárót

F1
2025.11.30. 20:51

Verstappen-győzelem és McLaren-blama Katarban – már 16 ponton belül a három vb-aspiráns

F1
2025.11.30. 18:40
Ezek is érdekelhetik