F1: Fittipaldi részt vehet a teszten, de a Haas tapasztaltabb pilótát szeretne

2022.03.07. 12:47
null
Továbbra is csak az dőlt el, ki vezet a második teszten Mazepin helyett a Haasnál (Fotó: AFP)
Gene Haas elmondása szerint Pietro Fittipaldi részt vehet a második kollektív téli teszten Bahreinben, ám arról, hogy ki lesz Mick Schumacher csapattársa az előttünk álló idényben, csak később döntenek az amerikai istállónál. Fontolóra vették ugyanis, hogy egy rutinosabb versenyzőt szerződtetnek Nyikita Mazepin helyére.

 

Mint ismert, a Haas azonnali hatállyal felbontotta a főszponzora, illetve Nyikita Mazepin szerződését a múlt héten, így kevesebb mint két héttel az idénykezdet előtt nem tudni, ki vezetheti Mick Schumacher mellett az amerikai istálló másik autóját.

A legesélyesebb befutónak eddig a csapat teszt- és tartalék versenyzője, Pietro Fittipaldi tűnt, aki már két teljes versenyhétvégén is részt vett a Haasszal, amikor a 2020-as szezon utolsó két futamán Romain Grosjean autóját vezethette. Sőt, Gene Haas, az istálló tulajdonosa nemrég elárulta, hogy Fittipaldi a csütörtökön kezdődő bahreini teszten is autóba ülhet, ám az még korántsem biztos, hogy a teljes szezonra is megkapja a lehetőséget.

„Még szétnézünk, hiszen nyilván olyan versenyzőt szeretnénk szerződtetni, akinek kicsit több tapasztalata van. Meg kell néznünk, kik állhatnak a rendelkezésünkre – mondta a tulajdonos, majd kitért a szponzorkérdésre is. – Mindig is a Haas volt az elsőszámú szponzorunk. Nem tudom, miért mondták azt sokan, hogy a csapatunk orosz lett. A Haas Automation logója mindig ott volt az autóinkon.”

Gene Haas az általa alapított, ipari szerszámgépeket gyártó vállalatra célzott, amely márkaépítésének céljából szállt be egyáltalán a Formula–1-be. Az amerikai szakember továbbá leszögezte, hogy az Uralkali idén is csupán a névadó szponzoruk lett volna.

Legfrissebb hírek

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
5 órája

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
Tegnap, 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
Tegnap, 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40
Ezek is érdekelhetik