F1: a Haas megvált Nyikita Mazepintől – hivatalos

2022.03.05. 10:11
null
Mazepinnek távoznia kell (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Haas szombat délelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy megvált orosz versenyzőjétől, Nyikita Mazepintől, valamint azonnali hatállyal felbontotta a szerződését a főtámogatójával, az Uralkalival Oroszország ukrajnai inváziója miatt.

 

Noha a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) egyelőre nem tiltotta meg, hogy az égisze alá tartozó versenyeken semleges sportolóként részt vegyenek az orosz, illetve a fehérorosz versenyzők, a Formula–1 meglehetősen határozottan határolódott el az oroszoktól, és azután, hogy lefújta az idei Orosz Nagydíjat, felbontotta a szervezőkkel az eredetileg a következő három évre szóló szerződését Oroszország ukrajnai inváziója miatt, és a Haas is jelezte, hogy felülvizsgálja meglévő kontraktusát orosz versenyzőjével, Nyikita Mazepinnel.

Az amerikai csapat már az invázió másnapjára eltüntette az orosz színeket és szponzormatricákat az autójáról, s most szombaton hivatalos közleményben tudatta, hogy azonnali hatállyal felbontotta a szerződését orosz névadó szponzorával, az Uralkalival, valamint megvált orosz versenyzőjétől, Mazepintől is.

„A Haas úgy határozott, hogy azonnali hatállyal felbontja a szerződését névadó támogatójával, az Uralkalival, valamint a versenyző Nyikita Mazepinnel. Mint ahogyan a teljes Formula–1-es közösséget, a Haast is ledöbbentette és elszomorítja Ukrajna inváziója, és a konfliktus gyors és békés lezárását kívánja” – áll a csapat által kiadott közleményben.

Az orosz vegyipari cég tavaly kezdett együttműködésbe a Haasszal, vezetője Dmitrij Mazepin, aki a csapattal a Formula–1-ben 2021-ben bemutatkozó Nyikita Mazepin édesapja.

Az orosz pilóta összesen huszonegy futamon (az idényzárót ki kellett hagynia pozitív koronavírustesztje miatt) állt rajthoz, s amellett, hogy eredményei jócskán elmaradtak a 2020-as Formula–2-es bajnokétól, Mick Schumacherétől, többször is konfliktusba került az istálló vezetőségével.

Az istálló azt egyelőre nem erősítette meg, ki váltja az orosz versenyzőt, de sajtóhírek szerint a tesztpilótának, Pietro Fittipaldinak vannak a legjobb esélyei arra, hogy elfoglalhassa az ülést.

A 2022-es idényt megelőző második teszt március 10-én veszi kezdetét Bahreinben, ahol aztán március 20-án az idénynyitót rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
7 órája

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
Tegnap, 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
Tegnap, 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40
Ezek is érdekelhetik