F1: kisebb módosításokat hajtanak végre a dzsiddai pályán

2022.01.27. 16:33
null
A 6.1 kilométer hosszú dzsiddai aszfaltcsík tavaly decemberben mutatkozott be az F1-ben (Fotó: AFP)
Kisebb módosításokat hajtanak végre a Formula–1-es Szaúdi Nagydíjnak otthont adó dzsiddai versenypályán annak érdekében, hogy a versenyzők számára jobb látási viszonyokat biztosítsanak egyes kanyarokban – írja az MTI.


A szaúdi szervezők csütörtökön jelentették be, hogy a munkálatok minimálisak, azonban jelentős mértékben növelik majd a beláthatóságot az érintett kanyarokban.

„Egy-két enyhe változtatásról van szó, és ezek mind a versenyzők látási körülményeinek javítását szolgálják” – mondta Martin Whitaker, a Szaúdi Motorsport Vállalat elnök-vezérigazgatója.

A 6.1 kilométer hosszú dzsiddai aszfaltcsík – amely tavaly decemberben mutatkozott be az F1-ben – az olaszországi Monza után a második leggyorsabbnak számít az autósport elitkategóriájának naptárában szereplők között.

A városi pályán több padlógázas szakasz is van, az egymásba fűződő, nagy sebességgel bevehető, de fallal körülvett kanyarok miatt viszont a versenyzőknek sok esetben nehéz időben észrevenniük a következő kanyarban lassabban haladó autókat. Mindez a tavaly decemberi hétvége szabadedzésein és időmérőjén is okozott gondokat, míg a versenyt kétszer is félbe kellett szakítani ütközések miatt.

Az F1-es pilóták pozitív véleményt fogalmaztak meg a szaúdi pályáról, ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot az egyes kanyarok beláthatatlansága miatt.

„Volt időnk megvizsgálni, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem, így most arra törekszünk, hogy a második Szaúdi Nagydíjra javítsunk néhány dolgon” – jelentette ki Whitaker.

A rekordhosszúságú, 23 futamos F1-es világbajnoki idény március 18-20-án kezdődik Bahreinben, majd egy héttel később Dzsiddában vendégeskedik a mezőny.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08