F1: Mick Schumacher lesz jövőre a Ferrari egyik tartalék versenyzője

Vágólapra másolva!
2021.12.22. 12:33
null
Antonio Giovinazzi mellett Mick Schumacher is a Ferrari tartalék pilótája lesz (Fotó: AFP)
Az egyesült államokbeli Haas-istállónál versenyző Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia lesz jövőre a Ferrari Formula–1-es csapatának egyik teszt-, és tartalék pilótája.

 

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke arról számolt be, hogy az elektromos Formula E versenysorozatba átigazoló Antonio Giovinazzi lesz 2022-ben az első számú tartalékuk, de azon a 11 hétvégén, amely egy időpontban van a Formula E futamokkal, Schumacher áll majd készenlétben.

„Amikor Antonio ott tud lenni velünk a pályán, akkor ő a tartalék versenyzőnk, és szükség esetén rendelkezésére áll a partnercsapatainknak, tehát a Haasnak és az Alfa Romeónak is" – nyilatkozta Binotto, és hozzátette: „a további 11 hétvégén Mick Schumacher lesz a tartalékunk".

A 28 éves Giovinazzi az idén még az Alfa Romeónál szerepelt az F1-ben, ott azonban nem hosszabbítottak vele. A 22 esztendős Schumacher a Haasnál mutatkozott be a 2021-es szezonban, és hosszabbítottak is vele a jövő évre.

A Ferrari versenyautóit a monacói Charles Leclerc és a spanyol Carlos Sainz Jr. vezette az idén, és jövőre is ők kapnak lehetőséget. A maranellói alakulat a konstruktőrök világbajnoki pontversenyét a harmadik helyen zárta, ami jelentős előrelépés volt a 2020-as hatodik pozícióhoz képest.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik