F1: Bottas először az Alfa Romeóban, Hamilton kihagyja az évzáró tesztet

Vágólapra másolva!
2021.12.14. 11:53
null
Bottas először vezetheti az Alfa Romeót (Fotó: DPPI)
A Formula–1 mezőnye maradt Abu-Dzabiban a múlt hétvégi drámai finálét követően, ahol kedden kezdetét vette az évzáró kétnapos teszt, melynek keretein belül Valtteri Bottas először vezetheti az Alfa Romeót, míg George Russell a Mercedest vezetheti, nem úgy, mint Lewis Hamilton, aki egyáltalán nem ül autóba.

 

 

Rendhagyó módon két teszt fut párhuzamosan Abu-Dzaziban: az egyiken a fiatal pilóták vezethetnek, és a versenygépet a hétvégén használthoz kell igazítani, míg a másikon a jövőre debütáló 18 colos gumik kerülnek főszerepbe. A direkt erre az alkalomra épített öszvérautókat tapasztalt pilóták, vagyis a mezőny aktív tagjai vezetik, hiszen a mostani lesz az első lehetőség, hogy ténylegesen kipróbálják a jövő évi abroncsokat.

A Mercedes engedélyével Valtteri Bottas már meg is tehette az első métereit az Alfa Romeóval, s hozzá hasonlóan a másik csapatváltó, George Russell is pályára gurulhatott a Mercedesszel. Rajtuk kívül a 2022-es mezőny egyetlen újonca, Csou Kuan-jü is debütált, aki sajátos helyzetben van, hiszen az idei, valamint a jövő évre módosított kocsit is vezetheti.

Kedden pályára hajt még a világbajnoki címet múlt vasárnap megkaparintó Max Verstappen, Charles Leclerc, Cunoda Juki, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon és Mick Schumacher is a jelenlegi mezőnyből, míg a fiatalok közül a Formula E idei bajnoka, Nyck de Vries (Mercedes), Jüri Vips (Red Bull), Patricio O'Ward (McLaren), Oscar Piastri (Alpine), Liam Lawson (AlphaTauri), Nick Yelloly (Aston Martin), valamint Logan Sargeant (Williams) ülhet ma még autóba.

 

Az alakulatok közül egyébként a 2021-es idényt a nyolcadik helyen záró Williams csak egy teszten vesz részt, hiszen nem épített módosított autót a 2022-es gumik kipróbáláshoz, míg a Ferrari két fiatal versenyzőnek is lehetőséget ad: Antonio Fuoco és Robert Svarcman Leclerc délelőtti etapja után gyűjtheti a kilométereket.

A világbajnoki címet vasárnap az utolsó körben drámai körülmények között elvesztő Lewis Hamilton távol marad a teszttől.

Legfrissebb hírek

Norris visszavágna a tavalyi elbukott győzelem után; a Ferrari újra dobogóra állna – az eső bolondíthatja meg a 40. Magyar Nagydíjat?

F1
6 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
9 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
10 órája

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
11 órája

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
Tegnap, 16:46

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
Tegnap, 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik