F1: újabb közel-keleti helyszín rendezne futamot már az idén

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.24. 12:34
null
Akár Katarban is rendezhetnek F1-es futamot 2021-ben (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány miatt továbbra sem biztos, hogy sikerül a tervek szerint lebonyolítani a Formula–1-es idényt, és mivel több őszi verseny körül is nagy a bizonytalanság, jelentősen átalakulhat a versenynaptár a szezon második felében. Legújabb póthelyszínként Katar jelentkezett be, de az is előfordulhat, hogy a mezőny még az idén visszatér Bahreinbe – számolt be róla az Auto Motor und Sport.

 

A Formula–1 tavalyi szezonjának elejét a versenyek folyamatos elhalasztása és törlése jellemezte, s bár az idén nem ennyire rossz a helyzet, Kanadában, Ausztráliában és Szingapúrban a tervezettekkel ellentétben nem csaphat össze a mezőny ebben az évben sem. Természetesen a világ nagy részén továbbra is jelen lévő koronavírus miatt előfordulhat, hogy az idény második felében ismét módosítani kell a versenynaptáron, emiatt pedig újabb olyan ország jelentkezett be lehetséges helyszínként, amelyben korábban nem fordult meg a királykategória mezőnye.

A Katar fővárosától nem messze fekvő Losail International Circuiten rendezték a MotoGP szezonnyitóját még március végén, ráadásul már korábban is volt némi érdeklődés az F1-es futamrendezés iránt ezen a helyszínen. Arról korábban is megjelentek hírek, hogy a Japán, a Brazil és a Mexikói Nagydíj megrendezése korántsem biztos, és még az is megtörténhet, hogy a márciusi idénynyitó után az ősszel ismét Bahreinben csap össze a mezőny.

Nem sokkal ezután rendeznék egyébként az első Szaúd-arábiai Nagydíjat is, így akár hetekre ebbe a térségbe „költözhet” a királykategória az idény utolsó szakaszában, hiszen a jelenlegi tervek szerint a szezonzáróra Abu-Dzabiban kerül sor.

Az idén mellesleg 23 versenyhétvégét tervezett a Formula–1 vezetősége, és ezt a számot akkor is tartani szeretné, ha valamelyik helyszín visszalép a futamrendezéstől. Csakhogy a versenynaptárban maradó vagy póthelyszínként beugró versenypályák újabb vitákat szülhetnek a csapatok, kifejezetten a Red Bull és a Mercedes között, hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen típusú, így mely autóknak kedvező helyszíneken dől el a világbajnoki címek sorsa.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
12 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
15 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik