F1: „Lewis talán már nem küzd annyira keményen, mint korábban"

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.07.14. 20:42
null
Ecclestone szerint Hamilton szerződéshosszabbítása nem feltétlenül jelenti azt, hogy sokáig marad a Formula–1-ben (Fotó: AFP)
Nem éppen a legjobb formáját nyújtja eddig idén Lewis Hamilton, legalábbis Bernie Ecclestone így véli. A Formula–1 korábbi vezetője szerint Hamiltonnak túl könnyű dolga volt a Mercedes domináns évei során, és annak, hogy még mindig a királykategória mezőnyét erősíti, főként anyagi oka van.

 

Bár a hetedik világbajnoki címének megszerzése után Lewis Hamilton gyakorlatilag azonnal felvetette, hogy akár már a szezon végén véget érhet az F1-es karrierje, a brit versenyző maradt a királykategóriában, sőt, a közelmúltban további két évre meghosszabbította a szerződését a Mercedesszel.

Bernie Ecclestone szerint ez nem jelenti azt, hogy Hamilton nem int búcsút mégis a sorozatnak akár már ennek az idénynek végén, ám abban biztos, hogy valami nagyon megváltozott a hétszeres világbajnokkal kapcsolatban az előző évekhez képest.

„Sokakkal beszéltem erről, és arra jutottunk, hogy Lewis talán már nem küzd annyira keményen, mint korábban – vélekedik Ecclestone. – Több versenyen is jobban teljesíthetett volna idén, mégsem történt így. Korábban nem kellett sokat csatáznia, mert nagyon jó volt az autója, és sokszor nem kellett megerőltetnie magát. Lehet, hogy most is azt gondolja, hogy jobb, ha kicsit lazábban veszi a dolgokat. Az év elején azt gondoltam, hogy megnyeri ezt a vébé-címet, aztán visszavonul. Most viszont úgy tűnik, hogy ez nem így lesz, igaz, én nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget a szerződéseknek. Így is elmenekülhet ebből a helyzetből.”

A Formula–1 korábbi vezetője azt is elárulta, szerinte részben anyagi oka van annak, hogy Hamilton jobbnak találta, ha egy ideig még marad az autóversenyzésnél.

„Valószínűleg utánanézett a divatvilágnak és a zeneiparnak, de rájött, hogy azokon a területeken nem olyan könnyű sok pénzt keresni, mint a Formula–1-ben” – mondta Ecclestone.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
23 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik