F1: Bottas rajtbüntetést kapott a bokszutcai incidens miatt – hivatalos

2021.06.25. 18:17
null
Nem indul jól Bottas spielbergi hétvégéje (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalosan is megerősítette, hogy három rajthelyes büntetéssel sújtja a Mercedes finn versenyzőjét, Valtteri Bottast a második szabadedzésen történt bokszutcai incidense miatt.

 

Mint ismert, Valtteri Bottas a Stájer Nagydíj második szabadedzésén adott túl nagy gázt a kerékcseréjét követően, aminek eredményeként a Mercedes keresztbe állt a bokszutcában, miközben tőle pár méterre McLaren-szerelők álldogáltak a garázs előtt.

 

Szerencsére senki sem sérült meg, és a finn is folytatni tudta a munkát, miután a wokingi csapattagok segítségével irányba állították az autóját. A sportfelügyelők ugyanakkor nem sokkal később jelezték, a gyakorlást követően megvizsgálják az esetet, és beidézték a versenyzőt. A meghallgatás után arra jutottak, három rajthelyes büntetésben részesítik Bottast, mivel az indoklás szerint túl veszélyesen hajtott a bokszutcában.

A két büntetőpontot is elkönyvelő finn elmondása szerint az vezetett a hibához, hogy valami újjal próbálkoztak, aminek következtében kettes fokozatban indult el, és ez okozta azt, hogy jobban kipörögtek a kerekei.

 

Legfrissebb hírek

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
4 órája

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
Tegnap, 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
Tegnap, 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00